Navigáció

Magunkról - A központ célja

Alapítás:

A Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének határozata alapján, az Intézet keretében 2009. január1-n megalakul a Dél-alföldi Iskolapszichológiai Módszertani Központ (Továbbiakban: Központ).

A Központ feladata a gyakorlatban dolgozó iskola- és óvodapszichológusok, valamint oktatási és nevelési problémákkal fogalakozó pszichológus kollégák számára rendszeres szakmai találkozók szervezése, a gyakorlati tevékenység segítése, magas szintű szakmai elméleti háttér biztosítása.

 

A központ céljai:

 
  • Szupervíziós lehetőség biztosítása a pszichológus szakembereknek, amely egyrészt hatékonyabbá teszi napi munkájukat, másrészt egyfajta szakmai felügyelet jelent, amelynek segítségével az estek megoldásának szakszerűség ellenőrzötté válik.
  • Szakmai segítség nyújtása egyrészt a szakemberek közötti tapasztalatcsere, másrészt az egyetemi keretekből következő szakirodalmi elméleti és módszertani háttér használata révén.
  • Továbbképzések, előadások szervezése, jó színvonalú önképzés támogatása elsősorban információkkal és lehetőség szerint szakemberek meghívásának biztosításával.
  • Kutatási együttműködések kialakítása, amelyek során az egyetemi szakmai-módszertani kapacitás bevonásával az adott intézmény problémáihoz, fejlesztéseihez kacsolódó kérdésekre keresünk válaszokat.
  • Közös pályázati projektek tervezése, illetve részvétel az intézményi pályázatok keretében megvalósuló ismeretterjesztő, fejlesztő ill. diagnosztikai munkához.
  • A gyakorló iskolapszichológusok kutatási tevékenységének és ehhez kapcsolódóan hazai, ill. nemzetközi konferenciákon való részvételének elősegítése. A nemzetközi iskolapszichológiai szervezethez (International School Psychology Association) való kapcsolódás támogatása, információk szakmai anyagok rendelkezésre bocsátása. A kutatómunka segítése.
  • A tapasztalatok, kutatások összefoglalása időszaki kiadványokban.

A Közpon  vezetője: Dr. Szabó Éva – habilitált egyetemi docens,  SZTE Pszichológiai Intézet.

 

A Központ székhelye:

A Központ működésének infrastrukturális feltételeit a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológiai intézete biztosítja. Ez jelenti:

- A találkozók lebonyolítására alkalmas hely biztosítását.

- A Központ munkájához kapcsolódó szakmai anyagok hozzáférésének biztosítását: pl a Tanulmányi és Információs Központban illetve Intézeti leltárban lévő könyvek szakanyagok használata.

- A Központhoz csatlakozó tagokkal közösen végzett kutatások infrastrukturális (elsősorban informatikai, módszertani) hátterének biztosítása

 

A Központ feladatai, működésének formái:

  • Rendszeres Találkozások szervezése:

A Központhoz csatlakozó tagok havi rendszerességgel, egy előre meghatározott időpontban találkoznak. Az időpont kiválasztása minden estben az adott oktatási félév elindulása előtt egy hónappal történik. Biztosítva ezzel, hogy a szakmai találkozók beilleszthetők legyenek a szakemberek munkahelyi időbeosztásának rendjébe.

  • Elektronikus kapcsolattartás

A Központ levelező listát működtet, melyen a tagok információkat oszthatnak meg, rövid szakmai segítséget nyújthatnak egymásnak.

  • Alkalmankénti rendezvények szervezése

Egy tanévben maximum két szakmai rendezvény megszervezése, melynek célja a tagok továbbképzése, ismereteik, gyakorlati eszköztáruk bővítése. A programokon való részvétel a tagok szakmai tevékenységének része, közvetve az őket foglalkoztató intézmény érdekeit szolgáló tevékenység.

  • Ad-Hoc megbeszélések:

Olyan szakmai találkozók, amelyeken valamilyen aktuális feladattal kapcsolatban cserélnek információt vagy végeznek közös munkát a Központhoz csatlakozott tagok. Ilyen lehet pl. pályázatok elkészítése, vagy kutatással összefüggő szakmai megbeszélés.

  • Összehangolt pályázati munka végzése-szakmai háttér biztosítása

Együttműködés a Központ és az iskolák között pályázati tevékenységben. Az intézmények, illetve az egyetemi szféra számára kiírt iskola- (oktatás-, nevelés-) pszichológiai jellegű pályázatok figyelemmel kísérése. Lehetőség szerint pályázatok benyújtása, valamint a pályázat keretében végzendő munka koordinálása, szakmai támogatás.

  • Szakmai kapcsolattartás országos iskolapszichológiai szervezetekkel
    • Iskolapszichológiai Módszertani Bázis - ELTE - PPK 
    • Iskolapszichológusok egyesülete
    • Magyar Pszichológiai Társaság Iskolapszichológia Szekció
  A Központhoz csatlakozó tagok vállalják:  Az SZTE Pszichológiai Intézetében folyó oktatás és kutatás segítését:

  • A Központhoz csatlakozó tagok felkérés alapján, alkalomszerűen részt vesznek az egyetemen folyó Alapfokú és Mester szintű pszichológusképzésben.
    • Ennek keretében meghívott vendégként átadják tapasztalataikat,
    • Lehetőség szerint hospitálások ill. gyakorlatok alkalmával fogadják a hozzájuk forduló hallgatókat.
    • Elősegítik, hogy megfelelő etikai szabályok betartása mellett, valamint az Intézmény vezető engedélye alapján a hallgatók és/ vagy az egyetem oktatói pedagógiai pszichológiai témájú kutatásokat végezhessenek abban az intézményben, ahol dolgoznak. Ezt a munkát a helyszínen koordinálják és ellenőrzik.