  Egyikünk sem élhet ezen a világon és a nap fényében sem örvendezhet anélkül, hogy emellett Isten jóságát ne tapasztalná, bár a legtöbben ezt nem akarják tudomásul venni. Szeretetéből alkotott meg minket, jóságából formált meg az anyaméhben. Ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy az életünk nem tökéletes, mindannyian bűnösök vagyunk. Isten nélkül hozott döntéseink formálnak minket, a bűn eltorzítja lényünket, és véglegesen is megkeményítheti az ember szívét Isten jóságával szemben. A tökéletes Isten jelenlétében csak tökéletes jóság és tökéletes szentség lehet: ezek az Ő elvárásai. Nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk van szükségünk Őrá. Egyedül Isten az, aki lényéből fakadóan méltó az imádatra és a tiszteletre. Dicsőítenünk kell Őt önmagáért, és mindazért, amit értünk cselekedett, megmutatva számunkra lényének legmélyebb értelmét, a szeretetet. Szeretetére, jóságára, kegyelmére és megbocsátására mindannyiunknak szüksége van.
“Kegyelmes és irgalmas az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. Jó az ÚR mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez.” (Zsoltárok 145,8-9)
Minden ember életében valóság a bűn, ami elválaszt Istentől (Ézsaiás 59,1-2), és megtérés hiányában a halálra vezet. Istennek jósága azonban bűnbánatra indít és megtérésre ösztönöz.
“Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?” (Róma 2,4)
Senki sem válthatja meg önmagát. Jézus Krisztus megjelent, hogy megváltson minket. Jézus eljövetele e világba Isten jóságának legnagyobb tette, és ez a jóság Jézus Krisztusban megtestesült.
“De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentszellem által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” (Titusz 3,4-7)
Istentől minden rossz távol van, hiszen lényege a jóság. Ő természetesen nem kívánja egyetlen ember halálát sem (Jézust is beleértve!). Ő mindenkit minden időben a Vele való szeretetkapcsolatra hív, hogy örökké éljen. Az örök halált minden ember az ő szabad döntéséből származó gonoszsága miatt választja, miként az istentelen emberek is saját döntésükből kifolyólag feszítették meg Jézust.
Az a bűntett, hogy i.sz. 30-ban Jézust megölték, a zsidók, főként a zsidó vallási vezetők kemény ellenszegülésének végkifejlete volt a Szent Szellem munkája ellen (Apostolok Cselekedetei 7,51-53). Elutasították Isten erős hívását Jézus személyében a megtérésre. Nem ismerték fel (1 Korinthus 2,8), és nem fogadták be Őt (János 1,10-11). Isten szándéka ellen cselekedtek. A döntésük által meghozott gonosz tettük azonban nem hiúsította meg az emberiség megváltását, mert Jézus a halálra is önként kész volt minden emberért (az ellenségeiért is). Ő nem kereste a saját elismerését, elfogadását vagy megbecsülését, mint egy erőskezű uralkodó, aki hatalmával élve magabiztosan kerül ki minden helyzetből, s az emberektől minél több dicsőséget és felmagasztalást vár. Jézus a bűnös testhez hasonló formában (Róma 8,3), esendő és erőtlen emberként jött Istentől közénk, akit a világ megvetett, akivel nem törődtek, aki az emberektől (még a saját tanítványaitól is: Márk 14,50; János 16,32) elhagyatott volt. Aki elszánt akarattal nemcsak tudatosan szembenézett az igazságért minden bűntől mentesen a szenvedéssel járó halállal, hanem azt alázatos szolgaként hálával fogadta el Isten legnagyobb ajándékának megjelenéséért az egész világ számára. Azáltal, hogy nem állt ellent a gonosz emberek nagy keménységének, hanem felvállalta értünk az erőszakos halált, végső győzelmet aratott a bűn felett. Jézus nem úgy győzött, mint egy dicsőséggel övezett erős ember. Ő nem a maga erejében bízott, hanem Istenben, aki állandóan uralta az egész életét, mivel teljesen Atyjára bízta magát. Ezért Isten soha nem hagyta el, sőt a halálában is különösképpen közösségben volt vele, mert Jézus még a kínok között sem viszonozta a gonoszságot gonoszsággal (1 Péter 2,23), hanem épp ellenkezőleg, így végezte be kereszthalála által azt, amit senki sem sejtett meg: szabad utat nyitott lelkünk Atyjához. Jézus mindhalálig Isten jóságában élt, mert soha nem vétkezett.
Ez az az út, amire Jézus hív minket ma is!
A kereszt a megváltás titka, ahol Jézus világ általi megvetettsége ellenére Isten mindenen túlmutató örök jóságát és önátadó végtelen szeretetét mutatja meg a világnak egyszülött Fiában.
“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)
Jézus önmagát, egész életét adta értünk, meghalt, majd feltámadt, hogy teljes és tökéletes odaadása által ma is valóságosan szabaddá tegyen bennünket az odaadó szeretetre testvéreinkért.
“Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.” (1 János 3,16) Isten magát ajándékozta nekünk. Élete által élhetünk. A legnagyobb bűn, ha mi mégsem engesztelődünk ki Vele. Egyedül azáltal békülhetünk meg Istennel, ha Jézusban hiszünk, és nem hamis célokat követünk: önmagunkban, képességeinkben, érzékeinkben, saját erőnkben, téves eszmékben, emberek nyújtotta biztonságban, földi javakban, pénzben... bízunk.
Isten jóságos gondoskodásának köszönhetően a Jézusban való hit hiteles és kizárólagos írott forrásaként és a keresztény tanítás egyedüli biztos alapjaként napjainkig fennmaradt a Biblia. Ezért ma leginkább a szemtanúk szent írásainak segítségével, de csak a Szent Szellem kinyilatkoztatásának jóvoltából ismerhető meg Jézus Krisztus személye (az itt olvasott mondatok is csak gondolatébresztőként szolgálhatnak!!!). Isten Igéje, ami életre kelt, ma is valóság lehet az életünkben, de csak a Vele való mély és teljes kapcsolat által válik Isten tanítása számunkra igazsággá. Bármilyen elgondolás, ami nem az Istennel való kapcsolatra vezet, hamis út, amitől minket szabaddá csak a Fiú, az igazság (János 8,31-36; János 18,37), Jézus tanítása tehet, aminek maga Isten a forrása.
“Jézus erre így válaszolt nekik: Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (János 7,16-17) Isten jósága arra tanít, hogy minden feltétel nélkül teljesen rábízzuk magunkat mindarra, amit Jézus mond. Szükségünk van Rá, hogy Tőle tanuljunk, mert nélküle elveszettek vagyunk. Nélküle életünk üres és nincs igazi értelme, mert igazi azonosságunkat és értékünket csak Ő adhatja.
Mily nagy ajándék, hogy Jézus befogadása által Isten lénye vesz lakozást az emberben, mert felülről született élete senkinek sem lehet, ha Isten nem hajol le hozzá. Mivel Ő örökké kapcsolatban akar lenni gyermekeivel, ezért földi létük minden napján mindig közel akar hajolni hozzájuk, és jóságával akarja táplálni őket, hogy örök életük legyen. Jóságos lényéből kifolyólag hűségesen megőriz a gonosztól, ha az iránta való szeretetből a jót tesszük és kerüljük a rosszat. Szelleme által mindig óva int a bűntől, de ha mi hűtlenekké válunk, mert nem harcolunk kitartóan a bűn ellen, akkor elveszíthetjük a legdrágább (életünknél is értékesebb!) kincset. Bár Isten hűsége végtelen, nem nézi el a bűnt, ezért jósága szoros kapcsolatban van szigorúságával:
“Lásd meg tehát Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz.” (Róma 11,22)
“De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Efezus 2,4-10 - Károli Gáspár fordítás )
Kegyelméből tart meg minket Isten. Élete senkinek sem lehet, ha Ő nagy jóságából meg nem bocsát. Ebben a jóságban Jézus tanítványai szívükből meg kell bocsássanak egymásnak (Máté 18,21-35). Ha hálásak vagyunk Neki, akkor örömmel megbocsátunk, ahogyan Isten nekünk is megbocsátott. Isten jósága arra int, hogy magunkat ne tartsuk különbnek másoknál (Lukács 18,9-14). Mindannyian bűnösök vagyunk Azelőtt, Ki mindent lát. De Ő nem a bűneink szerint bánik velünk. Ha ismerjük jóságát, akkor vétkeinktől szabadon másoknak is az Ő jóságát fogjuk mutatni. Mert tudjuk, hogy...
“Az ÚRnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.” (Zsoltárok 145,17)
Isten jóságát ajándékozza azoknak, akik Benne reménykednek s szeretetében bíznak, és azoknak, akik Őt tisztelik és félik, bármilyen élethelyzetben is vannak.
“Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (JSir 3,25)
“Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára.” (Zsoltárok 31,20) Isten jósága és kegyelme egyes helyzetekben különösen megmutatkozhat: “Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem.
Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsoltárok 34,5.9) “Felüdítem a fáradt lelket, és megelégítek minden elcsüggedt lelket.” (Jeremiás 31,25)
“Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.” (Náhum 1,7)
“Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket,
amikor igazságtalanul szenved.” (1 Péter 2,19) “Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti” (Zsoltárok 34,19)
“Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz,
nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak.” (Zsoltárok 86,5) |