A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! (Jelenések 22:17)

Távol áll tőlünk még a szándéka is annak, hogy úgymond egyházat alapítsunk, és nem is tartozunk semmilyen e világ által jogilag elismert egyházhoz, vallásfelekezethez vagy vallási közösséghez. De weboldalaink hátterében nem is valamilyen láthatatlan vagy virtuális közösség áll. Nem ápolunk felületes kapcsolatokat. Keresztények vagyunk, akik ma is tapasztaljuk a testvérközösség áldását (Zsoltárok 133). Jézus ezt mondta tanítványainak:

Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. (Máté 18:19-20)

Isten az egyházát már egyszer s mindenkorra megalapította, ami az apostolok és a próféták alapjára épül (Efezus 2:19-22) a Krisztus Jézusban való hit által (Máté 16:16-18). Pál ezt írja:

Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. (1 Korinthus 3:11)

Isten gondoskodásának köszönhetően napjainkig fennmaradt a Bibliában leírva mindaz, amit az apostolok megtapasztaltak, amit láttak és hallottak, ezért ha mi más Jézust hirdetünk, átkozott legyen, mert egyházát kizárólag csak ezen a kősziklán építi fel (5 Mózes 32:4; 1 Sámuel 2:2; 2 Sámuel 22:32; 1 Korinthus 10:4). Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében:

Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla! (Ézsaiás 44:8)

Jézus tanítványaiként kötelességünknek (Lukács 17:10, 12:47-48) és felelősségünknek (Ezékiel 33:8-9) tartjuk nemcsak az interneten keresztül, hanem főként személyesen megosztani másokkal Isten akaratát úgy, ahogyan azt eddig az életünkben megismertük. Sokan hivatkoznak arra, hogy Jézus nevében cselekednek... Látjuk körülöttünk azt a sok vallásos önbecsapást, amire Jézus már előre figyelmeztetett (Máté 7:21-23, 8:11-12; János 16:2-3), és mi is tudatában vagyunk annak, hogy ő nem csak egy jó kezdetet kíván tőlünk, hanem a célt kell érje, ki vele indult el (Jakab 1:4; Filippi 3:12-14), hogy teljes jutalmat kapjunk (1 Korinthus 9:24-27; 2 János 1:8-9).

Már felismerhető számunkra az, amire Pál is utalt, hogy a hittől való elpártolás bekövetkezik (2 Thesszalonika 2:3-4. 8-12): a korai egyház e világgal barátságot kötött. Mert ott, ahol csak emberekre néznek, és így követik azt, amit a többiek is, s nem az Úrban és igéjében bíznak (Jeremiás 17:5-8), az emberek személyválogatók, részrehajlók, elfogultak és hízelgők. Azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van (2 Korinthus 5:12). Mert nem szeretik a szív tisztaságát (1 Timóteus 1:5; 1 Péter 1:22-23), hanem képmutatóan élnek. Így a napjainkig kialakult különböző úgynevezett egyházak tévelygő sokaságában ma már mindenki megtalálhatja a vallásos képmutató életvitelt és a saját kívánságai szerint gyűjthet magának tanítókat (2 Timóteus 4:3-4).

Mert a hit nem mindenkié (2 Thesszalonika 3:2), hanem egyszer s mindenkorra csak a szentekre bízatott, akikben megvan a megtérésre való hajlandóság és a közös harc a szentségért (Júdás 1:3). 

Csak úgy lehet közöttünk mély, bizalmas és őszinte kapcsolat, ha egymás elől sem takargatjuk bűneinket (Példabeszédek 28:13-14; Zsoltárok 32:5; Jakab 5:16).

Mert kegyelmének igéje által a Szent Szellem ma is munkálkodik, és ugyanarra a szent közösségre hív minket, mint amit az apostolok is hirdettek, hogy közösségünk legyen az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal (Apcsel 20:32; 1 János 1:7. 3).

Ezért akarjuk mi egyre jobban és mélyebben megismerni az Isten Igéjét: Jézust (Jelenések 19:11-13), aki által Isten az akaratát is, önmagát is a legvilágosabban kinyilatkoztatja az őt szeretőknek. Mert egyrészről Jézust csak akkor ismerhetjük meg minél jobban, ha nyitott szívvel olvassuk Isten szavát, hogy engedelmeskedjünk az élet igéjének (1 János 1:1-2). Másrészről pedig mi kizárólag csak a Bibliát tartjuk a Jézusban való hit ihletett Írásának, ami számunkra feltétlen tekintéllyel bír, ezért írásainkban egyenesen idézünk és utalunk rá. Ennek a tekintélynek minden más forrást alárendelünk, s ezért téged is arra kérünk, hogy így tegyél, azaz az általunk írottakat is ennek tükrében vizsgáld! Pál ezt írja:

A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen. (2 Timóteus 3:16-17)

Mert Isten igéje ma sem vesztette el az erejét!  Jézus beszédei soha el nem múlnak, mert Isten élő igéje örökre megmarad (Lukács 21:33; Zsoltárok 119:89-90; 1 Péter 1:23-25), és megmarad bennünk, ha akaratát cselekedjük (1 János 2:17). Ha szeretjük őt igéjét állhatatossággal megtartva, akkor a Szentszellem ma is megeleveníti bennünk a Bibliában leírt beszédeit, és kinyilatkoztatja az evangélium titkát, hogy Isten dicsőségére az igazság gyümölcsét teremjük (János 15:7-8), és megszenteltek maradjunk Jézusban, aki tanítványaiért így imádkozott:

Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (János 17:17)

Ezért mi ma is őt, aki "az út, az igazság és az élet" (János 14:6), a megtestesült Igét (János 1:1-5. 9. 14), Jézus Krisztust követjük együtt is, de egyenként is egész életünkben mindenféle kiüresedett vallásos tradíciók, ceremóniák, szabályzatok, vagy dogmák nélkül (lásd Keresztények Jézust követik oldalunkat). A vallásos ember inkább arra néz, és azt követi, amit a többség, ami a szem előtt van: például egy látványos csodát, ami szembeötlő, egy lehengerlő prédikációt, ami logikus, egy feltűnő jelet, ami meggyőző, egy próféciát, ami kijelenti a jövőt... Isten azonban a belsőnket kutatja és a szívben lévő igazságot kedveli (Zsidó 4:12-13; Zsoltárok 51:8). Ő a szívek ismerője, és vesék vizsgálója, aki azt nézi, ami a szívben van (1 Sámuel 16:7; Példabeszédek 4:23; Máté 15:18-19; Zsoltárok 7:10). Isten előtt a szív elrejtett embere az értékes, akinek a külső helyett a belső tisztaság az erénye (1 Péter 3:3-4). Mert Jézus ma is valóságosan megszabadít minket minden bűnünktől, és megtisztít minket minden gonoszságtól (János 8:31-36; 1 János 1:9), hogy szívünket Szellemével betöltve szeretni tudjuk egymást és minden embert. A Szentlélek ma is belülről alakít át minket, mert csak Atyánk Lelke által tud a belső emberünk napról napra megújulni és megerősödni (2 Korinthus 4:16; Efezus 3:14-17), hogy jó példája legyünk egymásnak mind beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben úgy, ahogyan azt az Újszövetségből megismerhető keresztények is követték (1 Korinthus 11:1; Filippi 3:17; 1 Timóteus 4:12).

Az újszövetségi keresztények nem hierarchikusan, hanem alázatos szolgálatokban kötődtek Urukhoz és egymáshoz (Lukács 22:25-27), ezért közöttünk annak van a legnagyobb tekintélye, aki a legalázatosabb (Filippi 2:5; Máté 11:29; János 13:13-15), mivel mi ma is testvérekként akarjuk egyedüli Urunknak csak Jézust tartani (Máté 23:8-12).

Hisszük, hogy csak Jézus tehet valóságosan eggyé minket magával és egymással úgy, hogy mindig Isten akaratát igyekszünk keresni és akarjuk tenni. Mert csak őrá alapozva lehet jelen közöttünk a Szellem egysége, s csak őrá építve maradhat is ez meg (Efezus 4:1-6).

Ezért Jézus és az apostolok tanítását és szándékát minden téren meg akarjuk valósítani közösségben, és ezt készek vagyunk minden egyes nap gyakorolni testvéreinkkel (Zsidó 3:12-13). Isten arra indít minket, hogy életünket megosszuk egymással, mint ahogyan ezt Jézus a tanítványaival is tette, és erre a Szent Szellem az első gyülekezetet is vezette (Apcsel 2:37-47). 

Hisszük, hogy Mesterünk és Tanítónk szeretete átformál minket, és az egymásért odaszánó életre hív, ami naponkénti önmegtagadást (Lukács 9:23-24) és kölcsönös korrekciót eredményez a keskeny ösvényen. Ezt az Újszövetség megszentelődésnek nevezi, ami a gyakorlatban egymást építő bátorítások, lelki buzdítások és szeretetből fakadó intések gyümölcsét termi (Zsidó 10:24). A szüntelen előttünk álló cél már itt és most elérhető, azaz mindenben olyanok akarunk lenni, mint Jézus (1 János 2:3-6). Mert a szent és igaz Isten tökéletessé tud minket tenni, még ha egyikünk sem tökéletes. János ezt írja:

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. (1 János 1:9)

Mert senki sincs, aki Istennel szemben igaznak tarthatja magát (Zsoltárok 143:1-2), de ő mindenkit igazzá tesz, aki Jézusban hisz (Ézsaiás 53:11; Róma 3:26; 1 Korinthus 4:4, 6:11). Ő tudja, hogy mi lakik az emberben (János 2:24-25), és nem test szerint ítél (János 8:15-16). Egyedül ő az, aki mindent lát és mindent tud (Példabeszédek 5:21; 1 János 3:20; Zsoltárok 139:4-6. 16-17), ezért őbenne jobban bízhatunk, mint bárki másban, beleértve önmagunkat is (Zsoltárok 37:5; Példabeszédek 3:5-7). Előtte bármikor és bármilyen körülmények között kiönthetjük szívünket (Zsoltárok 62:6-9). Mert szellem az Isten (János 4:24 - Csia Lajos fordítás), aki mindenütt és mindenkor jelen van (Zsoltárok 139:7-10), ezért neki van mindenre rálátása. Csak a mindenség Ura tudja, hogy mikor mi a legjobb számunkra, és mivel Isten szeretet (1 János 4:8. 16), ezért mindig a legjobbat akarja nekünk. Ezért halt meg Jézus. Pál ezt írja:

Hanem amint meg van írva: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek." (1 Korinthus 2:9) 

Őt szeretjük, pedig soha nem láttuk vagy hallottuk, mint az apostolok, akik Jézus szemtanúi voltak. Ő lelkünk főpásztora (1 Péter 2:25, 5:4), aki igéje által megtisztít (János 15:3), vezet, és eggyé tesz minket. János ezt írja:

Ő az igaz Isten, és az örök élet. (1 János 5:20)

Nekünk ma is ez a hitvallásunk, mert annak a hitnek igéje van bennünk (Róma 10:6-13), mint amiről Jézus, hitünk szerzője és beteljesítője is (Zsidó 12:2) hitvallást tett: ismerni őt, aki az egyedül igaz élő Isten, aki maga Jézus Krisztus (Zsidó 3:1, 4:14; János 17:3; Kolossé 2:2-3). Erről a hitről tettek Istentől jó tanúbizonyságot Keresztelő János (János 1:19-36), Nátánaél (János 1:47-49), Péter (Máté 16:15-17; János 6:66-69), János (János 19:33-35, 21:24; 1 János 4:14; Jelenések 1:1-2), Tamás (János 20:24-29), Pál (Galata 1:11-24), és sorolhatnánk még, de az alázatosaknak bizonyságot tesz maga a Szentlélek is (Zsidó 10:15-17; Róma 8:16; 1 Korinthus 2:10-12). János ezt írja:

Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb, mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. (1 János 5:9) 

Mert a Teremtő Isten egyszülött Fiát küldte el a világba (lásd Isten jósága - Jézus megjelenése oldalunkat), hogy megmutassa mindenen túlmutató örök jóságát és az önátadó önzetlen szeretetét Jézusban, aki Isten kegyelméből meghalt mindenkiért (lásd Isten kegyelme - Jézus halála oldalunkat). Pál ezt írja:

és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. (2 Korinthus 5:15)

Mert Jézus él (Apcsel 1:3, 25:19), ugyanis Isten elrejtett bölcsességénél és erejénél fogva az élet fejedelmét feltámasztotta értünk (lásd Isten bölcsessége - Jézus feltámadása oldalunkat), mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt, hiszen ő a mindenség Ura! (ApCsel 2:24, 10:36) Jézusban az Isten dicsőült meg, és az Isten is megdicsőítette őt önmagában (János 13:31-32).

Isten a legtöbbet adta egyszülött Fiában, amit csak adhatott, mert az istenség egész teljessége lakott testileg Jézusban (Kolossé 1:19-20, 2:9), aki önmagát áldozta fel értünk ártatlanul az Istennek. Mert nagyobb az Isten a halandó embernél (Jób 33:12), és mi mégis mennyire értékesek vagyunk: hogy ő még a tulajdon szeretett Fiát sem kímélte, hanem istentelenekért adta oda őt, a Szentet és Igazat (Róma 8:32, 5:6-8), aki ki sem nyitotta a száját, hanem mint a bárány ártatlanul tűrte, hogy kínozzák és megfeszítsék (Ézsaiás 53:7). Mert ilyen a mi nagy és mindenható Istenünk, uraknak Ura és királyoknak Királya (Jelenések 17:14), aki akkor is a legjobbat akarta nekünk, amikor szó szerint az életét adta oda értünk, azaz a tulajdon vérével váltott meg minket (Apcsel 20:28; Zsidó 9:11-14).  János ezt írja:

Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! (Jelenések 5:12)

Őáltala igazul meg ma is mindenki, aki mindvégig hisz és állhatatosan Isten akaratát cselekszi, míg el nem jön az Úr! (Jelenések 14:12; Zsidó 10:35-39) Akkor majd mindnyájan egyenként fogunk számot adni neki önmagunkról (2 Korinthus 5:10; Róma 14:12). Isten igazságos és nagyon jól ismeri mindazt, amit elvárhat tőlünk, és amiért felelősségre is von majd minket (Zsidó 4:13). Tartozunk azzal, hogy odaadjuk egymásnak életünket, azaz szeressük és hordozzuk egymást (1 János 4:11; Róma 13:8, 15:1-2). Ha szeretjük Jézust, akkor szeretjük testvéreinket is, és abból tudjuk meg, hogy szeretjük egymást, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. (1 János 4:20-5:3) Pál ezt írja:

Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha! (1 Korinthus 16:22)

Urunkat és Istenünket akarjuk tisztelni azzal, hogy iránta való engedelmességünkből fakadóan egymást őszinte és tiszta szívvel szeretetben akarjuk mindvégig hűen szolgálni (2 Timóteus 2:22), mert ahogyan az első keresztények életében, ugyanúgy ma is sürget minket az idő (Róma 13:11-12). Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, csak az Atya egyedül (Máté 24:36), ezért a keresztényeknek abban az értelemben volt közel Jézus eljövetele (1 Péter 4:7; Filippi 4:5; Jelenések 3:11, 22:7. 10. 12-13. 20), és most számunkra is azért van közel, mert egyrészt nem tudjuk hogy mit hoz a holnap, másrészt pedig a szívünk ajtaját mi már kinyitottuk neki, hogy kegyelemmel erősödjünk meg a hitben, a szeretetben és a szent életben (2 Péter 3:11-12; 1 Thesszalonika 3:13). Mert bár közel 2000 év eltelt, de az Úr mégsem késik ígéretét teljesíteni (2 Péter 3:9; Zsidó 10:36-39), és mivel a mi életünk hátralevő ideje is hasonlóan rövidre szabott e világon (1 Korinthus 7:29-31), ezért féljük Istent, s nem válunk elbizakodottá, hanem hallgatunk arra, amit Péter ír:

Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. És így majd dicsőségesen mehettek be a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába. (2 Péter 1:5-11)

Nem spekulálunk tehát azon, hogy mikor jön vissza Jézus, hanem figyelünk az Igére, mint sötét helyen világító lámpásra (2 Péter 1:19-21), szem előtt tartva azt is, hogy a legtöbb ember akkor éli meg a második eljövetel napját, amikor meghal, ezért ilyen értelemben bizony Jézus számunkra is hamar eljön (lásd Isten ítélete - Jézus eljövetele oldalunkat). Másrészt Pál a következőt írja:

Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: "Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül", mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön. (Róma 9:27-28)

Íme, a bíró az ajtó előtt áll, és a szívek ajtaján zörget (Lukács 12:35-37; Jakab 5:8-9; Jelenések 3:20). Ezért kiáltsunk egy szívvel és egy lélekkel Istenünkhöz, majd minden szenttel együtt így szólunk:

Ámen. Jöjj, Uram Jézus! (Jelenések 22:20)