Szépségverseny

 Időjárás

Ne járdázz!

Ha elszánt vagy, és beveted magad bringával a városi közlekedésbe, ne hagyd figyelmen kívül, hogy Te is a forgalom részévé válsz. Nem vagy „kétéltű”, nem dönthetsz úgy egyik pillanatról a másikra, hogy egyszer a járdát, egyszer meg a főutat használod. A biztonságos közlekedés érdekében körültekintően kell bringáznod a városban, megfelelően kell megválasztanod az útfelületet, be kell tartanod a KRESZ szabályait (Ne feledd! A KRESZ törvény, nem kérés vagy javaslat.) és vigyáznod kell a forgalom többi résztvevőjére (gyalogosok, autók, motorok stb).

Forrás: http://autovezetes.network.hu

A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más jármű esetében:
  • járművezetésre alkalmas állapotban kell lenni (tehát ittasan kerékpározni sem szabad);
  • ismerni kell a KRESZ-szabályokat.

Összegyűjtöttük a városi bringás közlekedés legnegatívabb tényezője (járdán bringázás) mellett szóló érveket - ellenérveket, és azokat a praktikus tanácsokat, melyek megszívlelésével hamarosan elmondhatod magadról: NEM JÁRDÁZOM TÖBBÉ!
  1. A járdán csak gyalogosok vannak, nem kell tartanom a forgalomtól.
    Éppen azért vannak járdák, hogy a gyalogosok biztonságosan, szabadon közlekedhessenek. Olyan sok területet vett már el a forgalom a gyalogosoktól, hogy mára tényleg kevés helyen tömörülnek össze. Sokan vannak, és nem várható el tőlük, hogy minden pillanatban arra figyeljenek, biztonságban vannak-e. Ők nem a közúti forgalomban vesznek részt, ezért nem mennek a járdán libasorban, és ezért nem néznek hátra, amikor hirtelen jobbra vagy balra veszik az irányt.
    Képzeld magad az ő helyzetükbe bringásként is. Biztos nem vennéd jó néven, ha egy kerékpár 30 km/h-val száguldana el melletted 10 cm-re, megijesztve Téged, vagy kiverve a kezedből a virágcsokrot, amit anyák napjára viszel.
    A KRESZ szerint járdán tilos kerékpározni! Kivétel ez alól a 12. évnél fiatalabb gyerek, mivel ő a főútvonalon még nem kerékpározhat, így a párhuzamos járdán haladhat, legfeljebb 10 km/h sebességgel. Lakott területen csak akkor szabad a járdán kerékpározni (legfeljebb 10 km/h-val), ha az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan (például földút). A hivatalos értelmezés szerint az, hogy az úttesten nagy a járműforgalom, vagy tábla tiltja az úttesten a kerékpáros közlekedést, még nem jelenti, hogy szabadna a járdán tekerni.
    Ha nincs más megoldás, és nem vagy hajlandó bringaút irányába kerülni, akkor a következő módon közlekedj a járdán
    • maximum 10 km/h-val haladj;
    • igyekezz a járda bal szélére húzódva haladni, így elkerülheted a kapualjakat, boltbejáratokat, nyíló ablakokat és sűrű gyalogosforgalmat;
    • ne csengess, mert azzal csak ellenszenvet váltasz ki a gyalogosokból, haladj mögöttük lassan, amíg el tudsz hajtani mellettük. A csengetéstől gyakran megijednek, és rosszul kezelik a váratlan szituációt.
    • ha nagyon sűrű a gyalogosforgalom, és mindenképp a járdát választod, szállj le a bringáról, és told;
    • fokozottan figyelj a gyerekekre, labdákra, idősekre, kutyákra, bámészkodókra.

  2. Nincs kerékpársáv vagy bringaút a környéken.
    Szerencsénkre egyre több kerékpársáv és bicikliút épül ki a Fővárosban, amelyek kis kerülőkkel megközelíthetőek. Figyelmedbe ajánljuk az évente a Főváros gondozásában megjelenő Kerékpárral Budapesten kiadványt, melyet minden nagyobb kerékpár üzletben ingyenesen kapsz meg. A kiadvány részletesen mutatja be a kerékpársávokat, bicikli utakat, illetve a kerékpáros forgalomhoz javasolt utakat.
    Érdemes olyan kisforgalmú utakat választanod a kerékpárutak megközelítéséhez, melyeken biztonságosan, a forgalom akadályozása nélkül haladhatsz. Kerüld a járdákat, és vigyázz a gyalogosokra!
     
    A következő oldalakon online kerékpárutakat találsz:
    http://www.mozgasvilag.hu/budapesti-kerekparut-terkep/
    http://www.freeweb.hu/bringaut/index.html
    http://www.bicikliut.hu/terkep.html
    A következő oldalakon az indulási és érkezési pontok megadásával saját kerékpáros útvonalat tervezhetsz:
    http://www.geologika.hu/bicikli_hu.html
    http://www.utvonalterv.hu/

  3. A kerékpársáv vagy bringaút túl nagy kerülő az úticélomig.
    Ez már csak így van. Mindenképp választanod kell valamilyen útvonalat, ahogy a gyalogosok, a tömegközlekedéssel utazók, és az autók teszik. Gondolj csak bele, milyen lenne, ha az autók egyik pillanatról a másikra felmennének a járdára, vagy befordulnának a behajtani tilos táblánál, a gyalogosok pedig a zebráig vezető utat kerülőnek értékelnék, és gondolkodás nélkül átszaladnának a nagy forgalmú utakon. Persze vannak kivételek, de Te ettől közlekedhetsz szabályosan. Bringával gyorsan haladsz, még 3-4 km-es kitérő sem kerül 5 percedbe. Egy kis odafigyeléssel és utána járással biztosan megtalálod azt az útvonalat, amelyiken tekerned érdemes. 
    A jól megválasztott útvonal mindenképp gyorsabb, hiszen a legnagyobb megengedett sebesség
    - lakott területen belül 40 km/óra
    - lakott területen kívül sisakban 50 km/óra, sisak nélkül 40 km/óra
    - kerékpárúton 30 km/óra
    - gyalogos-kerékpáros zónában a kerékpárosok számára kijelölt részen a megengedett sebesség 20 km/h, a zóna többi részén 10 km/h.
    - amennyiben egyéb tábla ezt nem engedélyezi, akkor gyalogos zónában tilos kerékpározni. Ha a kiegészítő tábla csak bizonyos időszakokban tiltja a behajtást, akkor a többi időszakban legfeljebb 10 km/h sebességgel szabad kerékpározni.

  4. Nyomasztónak érzem a közúti sebességkényszert.
    Nem kellemes autók, buszok és kamionok között tekerni. Leelőznek, beszoríthatnak, és bizony, gyakran ott van a sebességkényszer is, hogy ne akadályozd a kelleténél nagyobb mértékben a forgalmat. Ettől még nem kell járdáznod.
    Válassz kisebb forgalmú utakat, vagy kifejezetten kerékpáros közlekedésre kijelölt utakat.
    Ne akard leelőzni a közúti forgalomban közlekedőket, mert nem fog menni. Válaszd meg jól az útvonalat, és elkerülheted a többsávos sugárutakat. Elkerülheted a járdákat is.

Ne feledd, a KRESZ jó okkal tiltja a járdán való kerékpározást: a járda a gyalogosoké. A gyalogosok mozgása (főleg a gyerekeké és időseké) gyakran kiszámíthatatlan, így veszélyhelyzetek sokasága adódik. Emellett a kapualjakból kihajtó autósok nem számítanak a járdán nagy sebességgel közlekedő biciklisre. A mellékutcák keresztezése szintén veszélyes a járdáról lehajtva ugyanezen okból. Külföldi tanulmányok szerint a járdán biciklizni 2-3-szor veszélyesebb, mint az úttesten.
Ne járdázz!
Hidakon és felüljárókon, ahol gyors az autóforgalom, és keskenyek a sávok, a tilalom ellenére érdemesebb és biztonságosabb a járdán közlekedni. Csak lassan, hogy ne zavarjuk a gyalogosokat!

Ajánlott oldalak:

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100913/miert-ne-biciklizz-jardan