Előre megy a félhomályban,
mindig csak előre.
Mintha ez lenne a dolga,
mintha nem volna jobb.
Pedig mennyi érdem várná
egyetlen visszafordulásban,
hány elhagyott szirmot szedhetne fel,
de nem,
arra lépdel elszántan, amerre a célt tudja,
amerre a lámpafüzér vezeti.
Fejét felszegi, tartása peckes
– ez látszik a gyér világításban is.
Előre megy. Csak a hajnali fényben,
közvetlenül érkezése előtt fogja észrevenni,
hogy egy virág csupasz szárát
szorongatja görcsös kezében.

Megjelent: Parnasszus, 2010/Tavasz