Mint a Himnuszban a balsors

A kettős állampolgárságról tartott tavalyi népszavazás évfordulója közeledtével szinte vibrálni kezdett a magyar nemzetpolitikai légtér.

Tudhattuk, a határon túli hivatásos magyarok majd látványos mozdulattal feltépik hegedni eddig sem hagyott sebeiket (megtörtént), a határon belüli szélsőjobb pedig az öklét rázza, tüntet (megtörtént). Holott a kormány, mindezt megelőzendő, elfogadta a határon túli magyarok közjogi státusáról szóló előterjesztést (az SZDSZ fenntartása mellett: hogy ugyanis semmi szükség a szépészeti célú alkotmánymódosításra). A Fidesz szerint persze a kormány porhint és kárment, így hát Orbán Viktor, spontán módon a házelnöki jogkört is ellátva, felállította a képviselőket (erről az egyperces néma vigyázzról nem csak nekem jutott eszembe, hogy nagy halottnak kijáró tiszteletadáshoz hasonlított).

A Magyarok Világszövetségének tisztikara ünnepélyes esküt tett a Szent Korona (mint általuk érvényesnek tartott közjogi attribútum) előtt, nagyjából arra, hogy töretlenül folytatják a politikai ámokfutást, és jövőre újrakezdik a népszavazásos sarokba szorítást, hadd legyen rossz megint mindenkinek. Az már csak hab a tortán, hogy az MDF a Nemzeti Együvé Tartozás Napjának nyilváníttatná a legnagyobb nemzeti megosztottság napját (vajon október 6-át nem lehetne az osztrák-magyar fegyverbarátság napjává átminősíteni?). A ke-délyek azóta sem csitulnak, nagy a felhánytorgatás országon belül és határon túl, s a magyar kormány, talán hogy csitítson, október után most másodszor is bejelentette, januártól igényelhető lesz a nemzeti vízum. Jó-jó, de mi helyett?

Beszéljünk világosan. A magyar politikai baloldal semmilyen körülmények között nem fogja támogatni a határon túliak kettős állampolgárságát, mert még bizonyos lakhatási megszorítások esetén is az állampolgárság mellé igen könnyen megszerezhető lenne a szavazati jog (formális befogadási nyilatkozat, lakcímbejelentés). Márpedig tudható, hogy a határon túliak körében a nemzeti-polgári oldalnak sokkal nagyobb a támogatottsága, mint a szocialista-liberálisnak. És akár néhány tízezer határon túli szavazó is eldönthetné a választások kimenetelét, sőt, hosszabb távon, ha a formálisan bejelentkezettek száma elérné a százezres nagyságrendet (amihez csak mozgalmat kell indítani a polgári körökben, hogy minden család fogadjon be névleg egy külhonit), akkor a Fidesz akár kétharmados többséghez is juthatna a parlamentben.

Az is világos, hogy a jobboldal látványosan kiállt ugyan a kettős állampolgárság intézménye mellett, ám kétségkívül pontosan tudja (Kövér László "elszólása" Zentán), hogy ennek erőltetésével, folyamatos tematizálásával országon belül nem tud új szavazókat szerezni. A biztos baloldali választók nem csábíthatók át: más a nemzetfelfogásuk és talán átlátják a jobboldali túlsúly fent vázolt veszélyét is. Az ingadozók, mutatta a népszavazás, egyáltalán nem ugranak a témára. Maradnak a biztos jobboldali választók, de nem nehéz belátni, a nemzeti érzelműeknek is lassan elegük van az egészből: mást sem hallanak, csak azt, hogy az odaátra juttatott nehéz milliókból semmi jó nem születik, odakint marakodnak rajta, felélik, elszámlázzák, aztán újra tartják a markukat és hisztériáznak, ha keveset kaptak. Nehogy már vajdasági, erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai váteszek mondják meg, hol lakik a jóisten. A jóérzésűek szívesen odaadták volna a kisujjukat, de a határon túlról a karjukat követelik.

Nemigen lehet híveket szerezni a kettős állampolgárság kilátásba helyezésével még a kemény magban sem: lehet ugyan balhézni, de alapjában ez az ő balhéjuk, kicsit trianonozunk, tizenötmilliózunk, nemnemsoházunk, aztán hazamegyünk a jó kis melegbe, kikapjuk a frigóból a sört, benyomjuk a tévét, esszük a húst, elvagyunk, ide ugyan ne jöjjenek betelepülők, akik majd hozzák magukkal a szerb, román, ukrán retyerutyát, a fél- és idegenvérű családtagokat.

Mindebből következik, hogy a választások közeledtével a Fidesznél lekerülhet a napirendről a kettős állampolgárság túlfűtött szorgalmazása (talán már az MVSZ provokációjára sem ugrik), az MSZP pedig saját homályos nemzetfelfogásának kontrasztosabbá tételével próbál figyelmet elterelni: ezt szolgálja a külhoniaknak adandó speckó magyar személyi, erre való a nemzeti vízum, a Szülőföld Alap, és most a nemzetfogalom újradefiniálására tett alkotmánymódosító javaslat. Lehet kérem rágódni az új csontokon! Eközben a kettős állampolgárság fokozatosan átkerül az emlegetés szintjére, még évtizedekig ekként fog élni a magyar köztudatban, valahogy olyasformán, mint a II. világháborúból való kiugrási kísérlet. Szép lett volna, de nem sikerült.

Ám meglehet, hogy mi, vagyis azok a határon túliak, akik nem a magyarságunk mikrofonba mondásából és nyilatkozatba írásából élünk, mégis jól járnánk ezzel a szimbolikus alkotmányba foglalással. Legalább lenne egy hely, ahol bizonyosan fennmaradunk. És különben is, ha a Himnuszban benne van a balsors, akkor miért ne lenne az alkotmányban a határon túli retyerutya?