Balla D. Károly ZsebKiüríti a zsebét az asztalra.
Az üres szoba visszhangzik, ahogy
a kemény tárgyak koppannak a kemény fán.
Nincsenek a zsebében puhaságok.
A csontja is kemény.
Tömörek az izmai.
Az agya csupa mész.
Belei merev görcsben.
Veséje kő, tüdeje szén.
Kirakja mindet. Mindet az asztalra.
Koppannak a kemény fán
a tompuló szobában,
mint a rövidre zárt gondolatok.
A kirakó kéz az utolsó, amint magamagát
rakja ki.
Már mozdulatlan.
Türelmesen vár.
Hogy majd jönni fog valaki
a visszhangtalan szobába,
üresen.
|
|
