Balla D. Károly KonstellációMintha csak köveit igazítaná. Fokot fűz fokra, szemet ölt szembe a berácsozott síkban, hogy hosszabb legyen a lánc. Bekeríti a menekedést. Igen, talán kész. Meglazítja a gallérját. Letörli homlokáról a sót. Ajka szélét harapja, de már nem változtat semmin. Mintha lakna. Lakna valahol, és nem csak helye lenne itt, a korán jött éjszakában. Megfigyeli az együttállást. Ahogy fedésbe kerül a fényes és a fényesebb. Ahogy összefolynak az életlen optikában. Hogy aztán kettővé vesszenek, külön a fényes főisten és külön a fényesebb szerelem. Pedig nem köti semmi. El is mehetne. Csak ezt az állást itt, ahogy a kövek összeigazítva. Meg a fókuszált lencséket, ahogy behozzák az elérhetetlent. Egy másfélét kezd. Koccanva pördülnek a csonton a számok. Ha most hetet dob, akkor itt alszik a távcső alatt. Igen. Elhelyezkedik. Betakarózik a csillagtérképpel és feje alá igazítja a csukható dobozt a maradék kövekkel. A vers angol fordításban: Constellation |
|
Könyvek > Harmadvalaki >
Konstelláció |