Balla D. Károly Kettős akrosztichon Orbán Ottó emlékére
Olyan volt, mikor utoljára láttam, mint
Röptös madárnak ha szárnyát elszegik
Bár szállna még, de teste túl a kínon
Álma rebben, amíg az űr a sűrű csenddel megtelik –
Nincsen hangja már és hallgatása túl finom
Olyan volt, akár mező felett a szálló képzet
Tó felől mikor a könnyen úszó pára
Takarni őket, hogy ne oltsa kedvük szégyenérzet
Óvón rászáll egy szeretkező párra
Oltalma alá magamat így kérném én is
Reszkető testében lennék egy elhaló ideg
Botlanék lábával, görbednék görcsbe a hajlított kézzel –
Árnyak sötétje mégis rám vetül, mint űrből ásító hideg –
Nincsen hangja már és hallgatása csendet képzel
Olyan volt, mikor utoljára láttam, mint
Teremtett világok egyszerű rendje:
Távozott, hogy érkezzen örök idő szerint –
Óráján körbejárt a dolgok végtelenje
|
|
