Balla D. Károly KeresésBelépett, becsukta maga mögött az ajtót és hozzálátott. Előbb a polcokon kereste. Ahol mindennek helye van. Ahol betűrend szerint sorakoztak. De hiába, mert nem tudta, milyen betűvel kezdődik. Aztán a szekrényben kutatta. Ahol számozott dobozokba osztva. De hiába, mert nem ismerte a sorszámát. Aztán megnézte a sarokba rakott kupacokban, ahol méret szerint voltak egymáson. De nem tudta a nagyságát. Átkutatta a szekrény tetejére tett bőröndöt, amelyben minőség alapján. De a tulajdonságairól sem volt fogalma. Kereste az ágy alatt a ládában, de nem igazodott el a véletlen halmazokban. Leült kicsit, hogy kifújja magát. Aztán felállt és bőszen újra nekilátott. Lesodort mindent a polcokról. Kiszórt mindent a szekrényből. Szétrúgta a sarokba rakott kupacokat. Kiborította a bőröndöt és a ládát. De amit keresett, nem volt sehol. Holtfáradtan belezuhant az összevisszaságba és azonnal elaludt. Amikor felébredt, hozzálátott, hogy mindent visszategyen. A polcokra betűrend szerint, sorszám szerint a szekrénybe, nagyság alapján a kupacokba, a bőröndbe úgy, ahogy a minőség kívánta. Ami nem illett sehová, azt bedobálta a ládába és az egészet berugdalta az ágy alá. Körbenézett. Amit keresett, ott hevert a lábánál. A zsebéből esett ki, miközben rendet teremtett. Angol fordításban: Search |




