Balla D. Károly Az összerakhatatlancsak a szilvafa legfelsőbb
és legszélsőbb ágáról
és arról is csak akkor
ha meghajtod mint a hintát
ha a végibe mászva megkapaszkodsz
leguggolsz és felegyenesedsz
sajátrezgése ritmusában
csak ha már úgy lóbálódzik
hogy majd leszakad a törzsről
csak ha már alulra érve
apró gallyai a földnek ütődve letörnek
csak ha már felülre lendülve
szinte ellök magától
horgász a meglóbált ólmot
parittya a lendített követ
vesszőt a felajzott íj
akkor
ott
a legfelsőbb ponton
az amplitúdó csúcsán
átélve a pillanatnyi mozdulatlanságot
a lélegzetakadásnyi súlytalan halált
abban a helyzetben
ha jó felé fordítod fejed
akkor tekinteted átvetheted
a kilátástalan
gizgazzal és vadoncokkal
telenőtt vársánc
százados falán
és kileshetsz a túli világra
de oly rövid e pillanat
semmit nem figyelhetsz meg alaposan
mindig csak egy
csak egyetlenegy pici epizód lehet a tied
pontonként kell összeraknod a képet
kockánként a filmet
és hajtanod
hajtanod kell szüntelen
az egyetlen szilvafa
legszélsőbb és legfelsőbb ágát
ágán át törzsét
törzsén át gyökerét
gyökerén át az anyaföldet
hajtanod kell
átérezve ritmust
beosztva lendületet
guggolva és felállva
szinte leszakadva és földet súrolva
apraját törve és felmagasodva
azokért az egyetlen pillanatokért
amelyek egyetlen kockáiból
megkísérelheted összerakni
az összerakhatatlant
| 
