Balla D. Károly Amikor összecsuklottLátja, a végtelen kifehérített arcán a kusza barázdák madarak reggeli röptét követik, amint elválnak egymástól, majd zaklatott gócokba gyűlnek, megemelik és a széleken felhajlítják a síkokat. Hallja, ahogy zajló folyón a jégtáblák éle összekoccan, akár az idő kimerevített pillanatai ütköznének össze két egymásra játszott némafilmen. Az olvadó havon áttűnik az út sárgás agyagja, mozdulathoz tapad a tömeg, elbizonytalanítja lépteit. Tudja, amiben megkapaszkodhatna, az már elsüllyedt a múltban, hiába nyúlna utána, hadonászó keze csak a hiány íveit rajzolná ebbe a vizenyős koratavaszba. Érzi, nem tud továbbmenni. Hátramaradt lábát még előbbre húzza, ránehezedik, kicsit inog előre és hátra, majd megállapodik, mint az egyensúlyát visszanyert bábu. Az ezüstös kupolára mered és megbékélve felnyitja görcsbe szorult öklét, mielőtt összecsuklana. Angol fordításban: Cupola |
|
Könyvek > Harmadvalaki >
Amikor összecsuklott |