Vízum, vízud, vízuja

A derék felnyírt fejűek csak vállukat vonogatták Audijukban, amikor a rádió bemondta. Na bumm! Legfeljebb valamivel nagyobb bulikat kell majd csinálni ezután, hogy a plusz költségre is jusson pénz. Meg esetleg alkalmazni kell egy újabb aktatáskást, aki nem a jogi meg adózási dolgokat intézi, hanem speciel ezzel foglalkozik. Ha meg bejáratódik a dolog, még profitálni is lehet belőle: a nem hozzájuk tartozó felnyírt fejűeknek majd ők intézik az egészet, persze jó pénzért. Így a sajátjuk majd kijön ingyenbe. Sőt. Meg aztán lehet, még a "védelem" is jobban kezd jövedelmezni. Aki civil megteheti, hogy kiváltja magának, arra majd érdemes rászállni: vagy van mit aprítania a kakaóba, vagy nagyon fontos neki az utazás. Akkor meg tejeljen. No, nem is olyan rossz kilátások, gondolta a felnyírt fejű, és megigazította orrán a sötét szemüveget, miközben elhúzott a sok ócska Lada meg Moszkvics mellett.

*

Az ócska Ladák és Moszkvicsok lakóit először kicsit kiverte a veríték, amikor a rádió bemondta. Nem elég, hogy a piacokat bezárogatják, s hogy őket már nem is engedik oda árulni! Most hogy végre kialakulnának az új orgazdahálózatok, hát most még ez is beüt. Nincs más hátra, ki kell számolni, hogy eztán mennyivel több karton cigarettát, hány üveggel több vodkát, hány literrel több benzint szükséges majd átvinni, hogy továbbra is megérje. Maga a megszerzés-kiváltás nem lehet gond, a szükséges okmányoknak nyilván azonnal kialakul a piaci árfolyama, akinek rokona él odaát, megél majd a meghívók árusításából. A többiek majd tőlük veszik; meg aztán biztos a felnyírt fejűek is felkapják az új szolgáltatást. Picit macerásabb lesz az egész, de hát Jugóba is kellett vízum akkor, amikor a fél vidék abból élt, hogy oda járt; meg volt-van kötelező kocsibiztosítás, meg vámszabályok, illetékek, mifene - mégis mindig lett valahogy, gondolja az ócska Ladák, Moszkvicsok lakója, miközben szolgálati autóján, ahogy szokta, elhúz mellette egy kisebbségi vátesz.

*

A kisebbségi vátesz picit összeráncolja szemöldökét, amikor a rádió bemondja. Hirtelen nem tudja, hogy ez most jó-e neki vagy sem. Szerencsére a kocsi tele van jobbnál jobb tanácsadóival, akiknek nyomban felpörög az agyuk. Meg is születik hamarost az elhatározás a képviselendő álláspontról. Természetesen a média részére illik majd felháborodni, alaposan kifejteni, hogy a kisebbséget milyen súlyosan érinti majd ez az intézkedés, meg hogy az anyaország így meg úgy köteles gondoskodni stb. Ám közben - szép titokban - egyrészt ki kell bulizni, hogy a kisebbségi vátesz (és persze jobbnál jobb tanácsadói!) automatikusan és azonnal és ingyen megkapják az örökös érvényűt, másrészt - és ez az igazán nagy dobás! - ki kell járni azt, hogy más kisebbségieknek hozzájutni csak az ő révükön lehessen. Micsoda erkölcsi(?) tőke(!) lenne, istenem!

Minden gaz kívülálló, kételkedő ott gazsulálna az ő irodáikban! De szép is lenne! - No, nem is olyan butaság ez az egész, ha a magunk javára fordítjuk, gondolja a kisebbségi vátesz, miközben hátulról megelőzi, ugyancsak szolgálati kocsiján, a nem kevésbé kisebbségi néptribun, aki (szintén tanácsadóitól kísérve) hasonló következtetésekre jutott, s most igyekszik, hogy a megfelelő hivatalokban vetélytársát megelőzve saját szervezetének bulizza ki a privilégiumokat.

Ahogy elhúznak az ócska Ladák és Moszkvicsok kilométeres sora mellett, és a sorompónál beállnak közvetlenül a nyírt fejűek mögé, meglátják az út széléről integető kisebbségi szellemi napszámost.

*

A kisebbségi szellemi napszámos egy kicsit elsápadt, amikor a rádió bemondta a hírt, mert arra gondolt, eddig is milyen nehéz volt eljutnia egy-egy tudományos tanácskozásra, szakmai találkozóra, tanfolyamra. Hát most majd még nehezebb lesz, és még ritkábban engedheti meg magának. Nem, a hír nem érte igazán váratlanul. Rég leszámolt illúzióival, tudta, hogy állampolgári determináltságát soha nem fogja tudni meghasonlás nélkül összeegyeztetni nemzeti hovatartozásával, tudta, hogy beilleszkedési zavarai miatt soha nem lehet igazán szalonképes azok számára, akik pedig folyton az egyetemességről beszélnek; s tudta azt is, hogy amit egy ideje érez-gondol, az valódi skizofrénia: egyrészt szurkol anyaországának, hogy végre integrálódjék már Európába, másrészt retteg ettől az integrálódástól, mert jobban szereti az Európa-szűrőt Hegyeshalomnál, mint Záhonynál.

Hát ezért sápad el a szellemi napszámos a hír hallatán, s csak akkor derül fel kicsit az ábrázata, amikor megpillantja az egymással versenyre kelt kisebbségi váteszt és néptribunt, első naivságában azt képzeli, azért versengenek, melyikük veheti fel őt kocsijába. Ám sajnos mindkét szolgálati autó tele van főállású hivatásos kisebbségiekkel, így számára nincs hely. Kívánni is akarna valami csúnyát, amikor, szerény elégtételül, elhúz mind a kilométeres Lada-Moszkvics-sor, mind a két szolgálati kocsi, de még a felnyírt fejűek Audijai mellett is egy szigorú diplomata autó. A benne ülők elégedetten tapasztalják, hogy milyen jó légiesített ez a határ, lám csak, ők két perc alatt átjutottak rajta. Ha meg már ilyen légies, ez az új intézkedés nem árthat neki! S ha itt már ilyen szép rend van, lesz majd bent az országban is, de még mekkora!

Az integető kisebbségi napszámos leengedi kezét, hazakullog. Otthon - dolgozószobája egész területére vonatkozóan - kihirdeti az egyszemélyes nemzeti autonómiát és azonnali hatállyal bevezeti a vízumkényszert. Betörők ellen ez a leghatásosabb módszer! Ha meg a gyerekei jönnek be hozzá, leckéjüket megtanulni hogy segítsen, hát előbb váltsák ki zsebpénzükön a vízumot. Tanuljanak idejébe rendet a büdös kölkök!

1995.

Első megjelenés: Beszélő, 1995. július 20.
Kötetben: A hontalanság metaforái, Bp., 2000