Balla D. Károly A hontalanság metaforáiavagy a kárpátaljai magyar költők haza-komplexusaHárom évvel ezelőtt, 1994-ben kis magánkiadónk egy sajátos könyvet jelentetett meg. Beszédes című antológiába - Töredék hazácska[1] - gyűjtöttük a kárpátaljai magyar költők utóbbi években keletkezett azon verseit, amelyek a haza-szülőföld-anyanyelv-magyarság témakörhöz voltak sorolhatók. Célunk az volt, hogy bemutassuk, hogyan vallanak poétáink erről a mindnyájunkat foglalkoztató kérdésről, hogyan tesznek tanúságot a kitartás, a sorsvállalás, a megmaradás mellett. Utólag úgy tűnik azonban, ezen a célon túllőttünk. Mert igaz ugyan, hogy a kötetke sikerkönyv lett Kárpátalján és talán híven reprezentál egy domináns, poézisünkre igen jellemző irányultságot, ám az is igaz, hogy a hitvallások és tanúságtételek ezen sokasága nemcsak megrendítő, hanem így, egymásra halmozódva egyszersmind riasztó is. Annál is inkább, mert - mint erre a kötet egy magyarországi kritikusa, Böhm Edit, is felfigyelt[2] - a versekből nem annyira a haza pozitív értelmezése, hanem a haza kínzó hiánya, nem annyira a szülőföld éltető ereje, hanem a szülőföld elvesztésének a rémképe, nem annyira az anyanyelv vagy a nemzeti értékek birtoklásának felemelő érzése, hanem inkább ezek megtartásának a lehetetlensége sugárzik égető intenzitással. Helytálló Elek Tibor irodalomkritikus megállapítása, aki a békéscsabai Bárka 1996/3-4 számában a következőket írta a Töredék hazácska kapcsán: "Az azonos vagy hasonló tematikájú és alkotásmódú versek ilyen töménységben fokozottabban mutatják meg az ismétlődő, esetenként elvont, szimbolikus tájelemekből, az egysíkúan ábrázolt falusi élet tárgyi világának ismétlődő kellékeiből, a szűkebb haza-, szülőföld-, közösség-, anyanyelvféltés konvencionális, sablonszerű motívumaiból, metaforáiból, a nemzeti történelem hasonló helyzeteinek, egyazon hőseinek ismétlődő allegorikus megidézéséből, a hol didaktikus, hol kinyilatkoztatásszerű retorikus szólamokból építkező, pátosszal teli versbeszédből, az örökös, ünnepélyes vigyázzban állás követelményéből formálódó új típusú sematizmus veszélyeit."[3] Gondolhatnánk: ennek a veszélynek a felismerése egyszersmind alkalmassá is tehet bennünket arra, hogy elkerüljük a tematikai-műfaji-szemléletbeli beszűkülést, a sajátos "kisebbségi sematizmust", és a Töredék hazácska megjelenésével talán pont is tehető egy történet végére: már minden költőnk elsiratta a hazát ("mindkét hazából kiárvulva"[4], "annyira elvették, hogy már küzdeni sem lehet érte"[5]), már elsoroltuk mostohaságunk összes sorsverését ("körül ez átkozott határban / kés nyílik minden madárban"[6], "elfordult tőlünk az Isten"[7], "Mohács ... Majtény, Világos, Trianon"[8] "felnégyelt haza"[9]), már mindannyian hitet tettünk amellett, hogy a reménytelenség ellenére "mégis lábunkat vetjük ez ibolyányi földön / hol már hazaárulás / minden terpeszállás / hát állunk inkább jegenyés vigyázzba / fiainknak e talpalatnyi hazát / keservvel híven megvigyázva"[10], kijelentettük, hogy "testünk a szélnek ellenáll, / mert küldetés ez, hatalom"[11], leszögeztük, hogy "engem / gyökér köt ide: / összekeverve húsom a földdel / szemem az éggel, / - örökre"[12] (további példák sokasága lenne felhozható), sőt: legtöbb költőnk már megadta a maga haza-definícióját is (idézzük itt a talán két legjellemzőbbet: "Az én hazám / csendes pentaton ének. / Ha szívemhez hajolsz, / eléneklem néked"[13], illetve: "egyetlen hazám van: / anyanyelvem, / benne kell halálig / kitelelnem"[14]). Azt kell azonban tapasztalnunk: legtöbbünk az egyszeri tanúságtétellel nem tudott megelégedni, újra és újra "felmelegítjük" a témát, versbe írjuk mostohaságunkat, kitaszítottságunkat, permanens igyekezettel felfeszülünk a részben magunk is eszkábálta keresztre. Mintha a kárpátaljai magyar költőnek krónikus, gyógyíthatatlan haza-komplexusa lenne, s így hiába ír akár magányról vagy halálról, akár szerelemről vagy tavaszi rügyfakadásról - mindenről a saját hontalansága jut eszébe. Az alábbiakban erre hozok fel példákat a Töredék hazácska megjelenése óta napvilágot látott publikációkból, azaz az elmúlt három év terméséből (a korábban keletkezett írásokat igyekeztem kiszűrni). Egyben szeretném leszögezni, az a tény, hogy az alább idézendő költeményekben megtalálható a haza-szülőföld-otthon-motívum, még nem minősíti sem negatívan, sem pozitívan az írást. Célom nem annak elemzése, vajon e vissza-visszatérő téma milyen esztétikai nívón kap megfogalmazást; az előfordulások sokaságának regisztrálásával csupán az említett "haza-komplexus" tüneteit igyekszem bemutatni; mindemellett nem kívánom elhallgatni: az egymás mellé sorjázott citátumok felerősítik azt a veszélyérzetet, amelyre említett cikkében Elek Tibor hívta fel a figyelmet. Az "új típusú sematizmus" kialakulása mindenképpen szegényítheti, beszűkítheti poézisünket, ugyanakkor felbukkanásának és tartós jelenlétének jól kitapintható okai vannak. Ezek közül az első nyilvánvalóan íróink azon belső késztetése, hogy a létünket, gondolkozásunkat és érzelmeinket nagyban befolyásoló kisebbségi helyzetet intellektuálisan, esztétikailag feldolgozzák. E mellett talán nem túlzás második okként valaminő megfelelni-akarást említeni, azt, hogy alkotóink e magatartásukkal mintha egy kívülről érkező elvárásoknak igyekeznek megfelelni, úgy érzik - és nem is alaptalanul - , hogy ezt várják tőlük olvasóik, sőt a "kárpátaljaiságukat" nem gyakran számonkérő szakmai kritika is.[15] * Az idézetek puszta felsorolásán túl igyekeztem egy kis rendszerezést is elvégezni aszerint, milyen értelemben és milyen kontextusban fordul elő verseinkben a haza, a szülőföld fogalma. Megfigyelhettem, hogy az eseteknek egy csupán kisebb hányadában kap pozitív jelzőket és párosul említése a bizakodás, a remény, a hit érzésével: Fellobog néhány dália: ...a hit e tájon még életet jelent[17] Gyakrabban a magyarság feldarabolódásának, szétszakítottságának a képe, Trianon kísértő réme jelenik meg a sorokban, azaz a Vári Fábián László-megfogalmazta "felnégyelt haza"[18] kap újra és újra megfogalmazást: ijedt lélekharang határokat átütő sorozata Trianontól itt felejtett Az anyaföld Ezüst pénzek felől ne közelíts: körém e hely húzta a kőfalat, hol valami osztja, szívja az egészet, Minden virág lekaszálva, Máskor a kitaszítottság, a sorsverés, a hontalanság, a reménytelenség kap hangsúlyt: e világ nekem süket káosz ...Hová is hullhatna még úgy a hó? akár a bárgyú, nyála folyó képzetek Mert ez a táj már nem valódi, Majd harmadnapra eláll a szél is dús gazok lakják be a tájat még, inog a Kárpátok alja alattam[31] Nincs megváltás, sem megbocsátás, sem ég, duzzad váltig ez Átokvölgy-katlan Kőország jégnap jégvilág Szűkös egy hely. Kevés a levegő. ...hópor- Én itt élek. Fogakat repeszt az átok A sarokban sírva sír Bámulatosan találékonyak költőink, amikor a haza töredékességét és szűkebb voltát akarják érzékeltetni. Erre jó példa a többször említett Töredék hazácska kötetcím, amelynek az elmúlt években több parafrázisa is született, így például Horváth Sándor 1995-ös verseskönyvének a címe: Kishaza, illetve a már idézett példák némelyike (Trianontól itt felejtett rózsakert, árva kispad, hegy- és folyóhatár között, Kárpátok alja, Átokföld-katlan, országrész, szűkös egy hely, ország-akol stb.). Nézzük két további verziót: s míg kelő napsugár hárfája zendül, kit jó Urunk a túlélés arcának szánt Igen gyakori a kicsiségnek, töredékességnek, szűkösségnek és a haza virtuális voltának együttes érzékeltetése. Az ezt kifejező metaforák hol szigetnek, hol egy-egy városnak, hol vidéknek, tájnak, hol útnak, hol könyvekbe, sőt, sorok közé szorítottnak, máskor képzeletbelinek, illetve nem ritkán az emberi testbe, egy ember énjébe zártnak mutatják a szűkebb-tágabb otthont: Nyugodt s párás otthonom ...de Ungvár felől Hazányi úton kövekre hágok, Millió Jézuska álmodik bennünk Hazája a jónak könyvekbe szorul, ...nem titok, és mégis mért hiszem: Hazámat megálmodom.[48] ...a haza szíved része[49] Hát add a tisztaságot, Biztos hely magamon kívül nincs. A haza te magad vagy.[52] Megtaláltam két parafrázisát a virtuális haza klasszikus megfogalmazásának, az illyési Haza a magasban kifejezésnek is: Itt, fönn, határtalan honban élek[53] Jó lecke, fiúk, hogy elhagytuk házunk Mindezek a példák számomra nem csupán azt bizonyítják, hogy alkotóink nem tudnak - talán nem is akarnak - megválni haza-komlexusuktól, hanem azt is - és írásomnak ez lenne a lényegi megállapítása, hogy a kárpátaljai magyar költő számára a haza nem az otthon szinonimája, hanem a hontalanság metaforája: ha hazát említ, jelzőkkel vagy anélkül, minden esetben a valódi haza hiányát kell értenünk rajta. [1]
Töredék hazácska. Galéria-Écriture, Ungvár-Budapest, 1994. [A továbbiakban: TH]
1997.
Először megjelent: Forrás, 1998/ápr. |
|
Könyvek > A hontalanság metaforái >
A hontalanság metaforái |