Balla D. Károly Másra hajlottál. Amit tudni véltél, az még most is ott áll. Szólítod magad. Senki sem válaszol, csak a fülzsír ragad. Oly magányos vagy, hogy leveleid tóba dobja a postás. Fűről a harmat – remegd le magadról a csilló hatalmat. Viharkabátod zsebéből a szélcsend még villámokat lop. Jó harangöntő már az ércben meghallja a félreverést. Mert nem ment tovább, dölyffel hitte, a tenger csak bokáig ér. Almavirágot – nem lett szebb a féreg – hiába rágott. A pillanaton csendben átvéreznek a holt évezredek. Repülnék! – mondod. Földön állók tisztelnek, mint jó bolondot. Hasztalan várod: a nagy bizonyság nem jön – csak kis aggályok. Megjelent: Spanyolnátha, 2009/ősz |




