Főoldal

                 Asztmások és Allergiás Betegek Országos Szövetsége 

                 (ABOSZ)



                        tagszervezeteinek éves szakmai
                        és
                        közösségépítő országos találkozói
                   

Az ABOSZ tagegyesületei az ország különböző pontjain végzik hosszú évek óta tevékenységüket.

Valamennyinek az a célja, hogy az asztmás betegeket, a hasonló problémákkal küszködőket összefogja, mindennapi gondjainkon megpróbáljon segíteni. A szervezeteket egyre nagyobb működési gondok terhelik: a szűkülő anyagi források a fennmaradás esélyeit csökkentik. A hagyományos, éves rendszerességgel megtartott szakmai és közösségépítő országos találkozók megrendezése is egyre kétségesebb a forráshiány miatt. 2009-ben fordult elő először, hogy az ABOSZ nem tudott anyagi támogatást adni a tagegyesületeknek az országos találkozón való részvételhez.

A korábbi évek során szerzett élményekre visszagondolva, azonban senki nem akart lemaradni az asztmások számára oly fontos együttlétről, így vállalva a költségeket, szép számmal jelentek meg a rendezvényen.

Jelenleg ez az egyetlen olyan alkalom, ahol az ország asztmás betegei találkozhatnak, kicserélhetik tapasztalataikat a betegséggel való megküzdés terén, és a legkorszerűbb kezelési elvekről tájékozódhatnak. Ezt a szakmai nap keretében elhangzó magas színvonalú előadások biztosítják, ahol a tüdőgyógyász szakma kiválóságai tartanak betegek számára érthető és értékes előadásokat.

Az ismerkedés, barátkozás lehetőségét nyújtják a kulturális programok, amelyek közös élmények szerzésével hosszú távú kapcsolatokat építenek az egyesületek között. Programjainkat vetélkedők, játékok színesítik, valamint az esti zenés műsorokkal néhány önfeledt órát próbálunk teremteni a krónikus betegséggel küszködők felvidítására. Évek óta lehetőséget adunk arra is, hogy az egyes szervezetek önálló műsorral mutatkozzanak be: versek, dalok, jelenetek hoznak derűt, vidámságot a betegek világába.

Az alábbi Betekintőt tájékoztatásul szántuk azoknak, akiket érdekel a Szövetség közösségépítő tevékenysége. Lelkes amatőr munkánkkal a hangulatot szerettük volna tükrözni, a felvételeket, hiányosságaik ellenére is, fogadják szívesen.
                 
                    
               Találkozók:

                                   2002. Pécs (Képek megtekinthetőek az oldalmenüben)

                                   2004. szeptember 10 - 12. Csillebérc (részletek az oldalmenüben)

                                   2006. július 6 - 8. Csopak (részletek az oldalmenüben)

                                   2007. június 29 - július 1. Agárd
(részletek az oldalmenüben)

                                   2008. június 23 - 25. Balatonlelle
(részletek az oldalmenüben)

                                   2009. július 10 - 12. Zalaegerszeg
(részletek az oldalmenüben)
 
                                               2010. július 1 - 3. Siófok (részletek az oldalmenüben)
 
                                   2011. június 30 - július 1. Budapest (részletek az oldalmenüben)