Hatalmas harcok folynak a kényelmesebb fekvést ígérő cicikért. Van olyan csöppség aki alvás közben sem ereszti ki szájából, nehogy más időközben birtokba vegye. Ő a legnagyobb a csapatban, mindig az ő akarata érvényesül a testvérekkel szemben. Nemtetszését valami iránt ugatás-morgás kezdeménnyel igyekszik kifejezni. Az ő neve Akarat lett.
Nem mindenkinek tetszik ez az akaratosság, van aki nem riad vissza a konfliktustól és nem hagyja egykönnyen a már megszerzett kényelmes, meleg helyet anyu pocakjánál. Ő Affér.
Alku viszont úgy gondolja, hogy jobb a békesség, hiszen okos enged és talál ő még máshol is meleg vackot a ládában.
A negyedik fiúcska az Ajtony nevet viseli.
A kislányok: Ajna, Ajándék, Áldás, Aranyos, Ajsa.
Szombaton (1 hét) meglátogatott minket Soma apuka családja. Mindegyik lurkó nagyon derekasan viselte a dögönyözést és profi módon grimaszolt a kamerába. Ajándékba nyakörvet kaptak, olyat amilyet a nagykutyák viselnek. Pár nap múlva már büszkélkedhetnek is benne. Még egy kicsit nagy de legalább van miért igyekezni a fejlődésben.
Vigyázz, kész, rajt...EVÉS!!!!
A negyedik hét elején megtörtént a kiköltözés a külső kennelbe, ahol rengeteg érdekes dolog van. Komondorunk Borcsa, igen nagy érdeklődést mutat a picik iránt, akik nagy csodálkozással nézik, hogy milyen élőlény is lehet ez a nagy, fehér valami. Táplálékuk kiegészült az anyatej mellett táppal. Ettől kerekedik csak igazán a pocak! A csámcsogásból ítélve nagy sikere van. Egyre ügyesebben esznek már tányérból, bár elég nehéz lemondani arról az élvezetről, amit az edénybe hasalva evés jelent. Elbóbiskolásból felriadva rögtön lehet ismét falatozni. Az ébrenlétek egyre nagyobb részét kitevő játék közben vakkantgatásokkal és morgással próbálnak 'nagykutyásabbnak' látszani.
5 hetesen:
Hatodik héten
felfedezésre indult a csapat Borcsa terelgetésével a kertben, aki szívesen
tölti be az óvó néni szerepet. Apró anyuka örömest hagyja rá a felvigyázást,
addig ő pihenhet egy kicsit az udvar távolabbik sarkában, fél szemmel azért
követve az eseményeket. Kilenc rosszcsont csöppséget nevelgetni fárasztó
feladat, elkél már a segítség. A játékok sora bővült szárított róka bőrrel,
amit elsőnek Ajsa fedezett fel és azóta is felváltva húzzák-vonják. A vaddisznó
csülök először nagy megdöbbenést keltet de felocsúdva az első kábulatból, nagy
hévvel igyekezett mindenki megszerezni magának és hatalmas versengés kezdődött
érte. 1-2 órás vonszalékon ügyesen mentek végig, az orrukat mintha a földhöz
ragasztották volna. A végén pedig ott volt a csülök jutalomnak. és nagy-nagy
dicséret tőlem. Apró anyuka is elégedetten figyelte családja munkáját. Egyre
okosabbak, ügyesebbek és önállóbbak. Hihetetlen, hogy milyen ütemben fejlődnek,
szinte napról-napra. Ajna növésben utolérte Akaratot, aki már nem bitorolhatja
az elsőbbséget. Aranyos kis tűzről pattant kopólányka, szintén szépen kerekedik
és a kezdeti méretbeli különbséget, nagyon jól kompenzálja élelmességével.
Szeretnek körém gyűlni, rágcsálni a kezem és felkérezkedni a karomba egy kis
dajkálásra. Munkából hazaérve a 'gyertek' és a 'sziasztok'-ra nagy sietve
rohannak elém, nyalnak össze kis nyelvecskéikkel puszi gyanánt. Véget ért a
kánikula, így délután aktívabbak, rövidebbek az ebéd utáni szundítások. Egyre
inkább a játék veszi át a főszerepet és a körülöttük lévő világ felfedezése.
Sokat tanulnak Aprótól és Borcsától. Ha Apró idegent ugat a kapu előtt, akkor
kitódulnak a kutyaház elé és ugatással, morgással jelzik, hogy éberen figyelnek
ám ők is.
A héten megkapták az első oltást és a chipeket is, zokszó nélkül tűrték,
illetve megérkeztek a törzskönyvek. Megtörtént a második féregtelenítés is.
A leendő gazdák közül már többen itt jártak, ilyenkor nagyon rendesen viselkedik
mindenki.
Játék a disznó csülökkel
7. hét:
A kopócskák most sajátítják el az egymás közötti kommunikáció alapjait, illetve megtanulják, hogyan viselkedjenek az emberekkel. Fontos szakasza ez életüknek, amely nagyban befolyásolja későbbi viselkedésüket. Megtanulják például, hogy az emberek kezét nem szabad rágcsálni kis tűhegyes fogaikkal, és ne ugráljanak fel kitörő örömükben. Ebben az időszakban lehet kiküszöbölni félelmeiket, pl. a magasságtól valót, ezért mindenkit 'magasság próbának' vetettünk alá. A gyerekek jól vizsgáztak, szép lassan körbe szaglásztak, majd egy idő után kimerészkedtek a kb 2 m-es láda szélére, hogy megnézzék milyen is a világ ilyen magasról.
Lehűlt a levegő és esik az eső, így a játékos harc színtere áttevődött a kutyaházba és csak enni-inni járnak ki, de az időjárás nem sokáig tudta őket bent tartani mert pár nap múlva ismét birtokba vették az udvart.
Hamarosan elérkezik az elválás fájdalmas ideje és a picik a nagybetűs élet útjára lépnek. Gyorsan eltelt ez a 8 hét, ami alatt néztük és együtt éltük meg velük ahogy napról-napra nőttek, ügyesedtek, ahogy harcoltak és játszottak egymással, majd elfáradva ölünkbe bújva elaludtak.
8. hét:
Ajnácska, a pocak királylány és Ajtony-vezér ma elhagyta a szülői házat és megkezdte életét családjával. Mind a ketten Budapestre kerültek, így sok alkalom lesz a találkozásra.
9. hét:
Aranyos is kirepült és este már a gazditól kapott képeket nézegettük, amik játék közben készültek a gyerekekkel. Szükség is van a sok mozgásra mert a kis kopólányka hatalmas energiákkal rendelkezik. Itthon maradt testvérei egy ideig meredten bámulták a kertkaput, ahol eltűnt Aranyos egy ismeretlen karjaiban, mintha várták volna visszaérkezését.
Az időjárás borússága sem szegi kedvét a kis kopóknak a rosszalkodásban, játékos harcban próbálgatják erejüket.
Apró anyu ma bemutatót tartott. A kicsik körbe ülték, miközben ő Ajsán megmutatta a nyakfogásból történő földre döntést, ügyelve, hogy fájdalmat ne okozzon. Délután pedig már nevetve figyeltük, ahogy az egymás közötti harcban alkalmazták a tanultakat.
Egyre fogy a kölyök csapat, a nyugodt és szelíd Áldásért és az ugri-bugri mókamester Ajándékért is eljöttek a gazdik.
Ajsa pedig nagy útra indul pár hét múlva, New Jersey-be, és egy 13 évesen elpusztult erdélyi kopó hiányát enyhíti majd. A tengeren túl egy kisfiú már nagyon várja kis barátját......
12. hét:
Játék Anyával:
Apró a teljes elválasztás óta
ideje nagy részét ismételten kölykei társaságában tölti. Olyan mintha ő is
második gyerekkorát élné, minden időt igyekszik kihasználni a játékra, ebből is
a kergetőzés a legnépszerűbb. Az udvar hátsó részét kineveztük játszótérnek,
ahol megtalálható minden ami izgalmas a kis kopók számára. Rókabőr,
disznócsülök, lukas cipők, fadarabok, rongyok. Mind-mind olyan dolgok amik
megszerzéséért hatalmas harcok folynak. Közkedvelt csemege a nagy füstölt
csülök, amit napokig rágcsálnak, újra és újra elővéve rejtekéből, elbújva egy
védett zugba a többiek elől. Valaki azonban mindig észre veszi, hogy előkerült
ismét ez a finomság és ádáz küzdelem veszi kezdetét birtoklásáért.
A 'gyere ide' már egész jól megy és tanulják a 'Fúj, nem szabad' jelentését is.
Múlt héten megkapta mindenki a harmadik oltást és az ötödik féreghajtás is
megtörtént. Ajsát jövendő gazdijai rendszeresen látogatták haza utazásukig.
Múlt héten repültek vissza az Államokba, hogy előkészítsék fogadását.
Eljött a búcsú ideje Ajsától is, a kis nyalakodós kopólány
elhagyta a szülői házat. Ki gondolta volna, hogy éppen ez a pici lány indul a
legnagyobb útra. Üresebb lett nélküle az udvar, mivel mindig valamilyen
rosszaságon törte a fejét, energiában és csintalankodásban még a kanokon is
túltett. Várjuk a híreket és a képeket róla.
A távozók sorában Akarat volt a következő, aki amilyen határozottan képviseli
érdekeit a testvéreivel szemben, olyan gyengéd és figyelmes az emberek felé.
14. hét:
Alku és Affér tanulja a pórázon való közlekedést, hogy vasárnap részt tudjunk venni a Hajógyári szigetes kopós sétákon, ahol sok fajtárssal van lehetőségük találkozni és a kisebbekkel egy nagyon játszani. Ha szombaton Ajna ügyesen megállja a helyét az autós utazásban akkor ők is ott lesznek Andrással. Reméljük találkozunk...
A rengeteg élménytől fáradtan horkol a két legény a házában. Ajnával - aki egy kis tündér lett a pocak gombócból- hatalmas nagyot játszottak a szigeten. Alku bátrabban, míg Affér kissé óvatosan mozgott a nagyobb kopók között de alapjában véve elégedett voltam, mivel első alkalommal találkoztak idegen kutyákkal. Az utazást remekül bírták, oda úton még kíváncsian nézegettek ki az ablakon, hazafelé viszont össze bújva elaludtak.
17. hét
A legnagyobb kopó fiútól, Alkutól is
búcsút vettünk vasárnap mert gazdira talált.
Affér szomorkásan szaglászik az udvaron, keresi testvérét, akivel sok
csínytevést követtek el. Azonban az egyedüllétnek is van jó oldala mert
hamar elfoglalja a kutyaházban a legkényelmesebb helyet, amit idáig Alku
bitorolt.
19. hét
Lehullott az idén az első hó, csendes az udvar, nincs aki felverje nyugalmát, Affér pénteken Zalaegerszegre költözött. Várjuk a gazdiktól a híreket a kis mókamesterről.



