A gitárról


„Hogy miért is a (flamenco)gitárt választottam, talán mert a legkifejezőbb hangszer mely képes önnálón is a teljesség érzetét kelteni. Teszi ezt leginkább a flamenco segítségével melyben a gitár mint népi hangszer a léleknek a spontán kifejezési eszköze kell, hogy legyen. Fejezd ki magad általa, vagy légy kísérője a táncnak vagy éneknek.

Mert e hangszer nem egy egyszerű tárgy, hanem a maga formai szépségével és csodálatos hangjával a lélek kifejezőeszköze. Lelkünk mélyéről fakadó vágyaink szólalnak meg általa. A gitár és gitáros és egymásért vannak, kiegészítik egymást, egységben vannak. Ennek az egységnek az érzete az amiért érdemes leülni gyakorolni, hogy ez létrejöhessen. „

Painter and flamenco-guitarplayer


Andras Varga - Bajo la luna






 

Homonnai Varga András - gitáros, festő

Született 1969-ben Nagybányán .

Tanulmányait a kolozsvári „Ion Andreescu Vizuális Akadémia” művészetpedagógia szakán végezte. Képzőművészeti tevékenységével párhuzamosan 1990-től autodidaktaként gitározni kezdett. Elsősörban a flamenco foglalkoztatta.

1994-ben Spanyolországi körutat tett, Barcelonától Cádizig a Pireneuskat is érintve.

1995-ben megalapította  “Guadalquivir” nevü eggyüttest, mellyel számos fellépése volt Romániában, és Magyarországon is.

1999-ben Nagyváradon rajzot tanított.

Egyéni tárlata volt a Tibor Ernő galériában, és több alkotói utat is tett délfranciaországba.

2000-től Budapesten telepszik meg, itt inkább zenei tevékenységet folytat. Hozzá kötődik  a Verde del Mar eggyüttes megalapítása.

Alkotói tevékenységet folytatott színházi és bábszínházi körökben is:

Díszletet tervezett a Karinthy Frigyes Holnap reggel címü darabhoz a nagybányai színháznál(1995), valamint a Búbocska(Orbán János Dénes) bábjátékhoz a Kolozsvári Puck bábszínházál 2007

Zenét szerzett a Kolozsvári Magyar Színház, Júlia kisasszony (Strindberg)(1998), és a Csíky Játékszínban előadott Vérkötelék táncjátéknak(spanyol dráma után ) (1999)

2004-ben egyéni tárlat a Budapesti Román Kulturális Központban.

2005-2007- Verde del Mar zenekar ujralapitása, koncertek, diszletterv Búbocska  bábjátékhoz.

Jelenleg Budapesten folytat alkotói tevékenységet, fest,  koncertezik valamint más előadókkal és illetve zenekarokkal működik közre.

2009 Önnálló Kiállitás Pestszentimrén, koncertek Magyarországon és Erdélyben 

2010 , Alkotói utazások koncertek Erdélyben, Romániában és Spanyolországban, koncertek, valamint egyéni kiállítások













The flamenco guitarist Andras H. Varga, originally from Cluj,have begun studying guitar by himself (self-taught) since the early '90s. He founded the band Guadalquivir (1997-2000), the first band in Romania that plays flamenco. In 2000, he settledin Budapest where he founded the band “Verde del Mar” (2004-2007). Now he performs a solo repertoire includingtraditional flamenco, classical as well as Brazilian styles (and tracks)and last but not least including many compositions. Andras's musical interest is defined by the specific resonance of flamenco guitar and by the harmonic and rhythmic world of flamenco. He is inspired by the great masters as Ramón Montoya, Sabicas, Paco de Lucia, Vicente Amigo. Learning from them, he has built his own musical world, which is marked by a meditative and melancholy atmosphere, whose roots are in a world of deep feelings.


Chitaristul flamenco Andras H. Varga de origine clujean a inceput sa studieze chitara in mod autodidact inca de la inceputul anilor 90. A infiintat formatia Guadalquivir (1997-2000) prima din Romania care cinta si piese flamenco. Din 2000 s-a stabilit in Budapesta unde a infiintat formatia Verde del Mar (2004-2007). Momentan performeaza solo, in repertoriu avind piese si stiluri atit traditionale flamenco cit si clasice si braziliene si nu in ultimul rind multe compozitii proprii.Interesulmuzical a lui Andras este definit de sonoritatea specifica a chitarii flamenco si lumea armonica si ritmica specifica flamenco-ului. El se inspira din compozitiile marilor maestri, ca Ramón Montoya, Sabicas, Paco de Lucia, Vicente Amigo.Invatind de la ei,isi construieste propria lui lume muzicala, aceasta fiind marcata de o atmosfera melancolica meditativa, a carui radacini se afla in lumea sentimentelor profunde.