Az állatokat, illetve bizonyos részüket jóslásra is használták. A legismertebbek az augurok, azaz madárjósok voltak. Az etruszk, majd az ő nyomdokaikban járó római augurok, egy mágikus kör közepén helyezkedtek el. Azt a területet, amelyet a madárjóslás céljára rituálisan elkülönítettek, „szent helynek”, azaz „templumnak” nevezték.

Akkoriban szinte semmit nem tettek az augurok megkérdezése nélkül. Egy szertartás keretében került sor a madarak megfigyelésére. A megjelent fajok, számuk, röptük, stb. alapján próbáltak meg választ kapni a kérdésükre. Legemlékezetesebb a Róma alapításának esete, amikor az ikerpár közül Romulusnak jelent meg több számú keselyű, így ő lett a város alapítója.

Az állatokkal való véletlen találkozás alapján is jósolhattak, (apantomancia) ennek ma is élő csökevénye, ha fekete macska keresztezi az utunkat, az nem jelent feltétlenül szerencsét.

Az indiánok annak az állatnak a nevét kapták meg, amelynek egy példányát születésük után anyjuk először megpillantotta. Galambot, pávát, vörösbegyet, fecskét vagy harkályt látni szerencsés jel. Ha a halak jobban harapnak, a fecskék alacsonyan szállnak, az a közelgő eső jele.

A hüllőkkel való találkozás általában rosszat jelent, kivéve a teknőst. Arábiában kedvező jel tevével, vagy szamárral találkozni a megszokottól eltérő módon.

Külön szakterület a halaknak a vízben és a vízen kívüli megfigyelése. (Ichthyomancia) A jósok gyakran a patakban vagy tóban mozgó halakat megfigyelve meditáltak, így próbáltak valamit a viselkedésükből észrevenni, amiből jósolhattak.

A hal az idők kezdete óta nagy jelentőséggel bíró szimbólum, melyet „ősanyaként” szoktak tisztelni. Az ókori görögöknél a hal és az anyaméh egymás szinonimájává vált, s a görög mitológiában több ízben egymással összefüggésben nyer említést a termékenység és a hal. A régi kelták szerint, ha egy nő halat evett, azzal elősegítette, hogy méhében új élet foganjon.

 A patkányok és egerek viselkedésének megfigyelésén alapuló jóslás a miomancia. Ez a jóslási módszer az ősi Asszíriából, Egyiptomból és Rómából ered. Úgy hitték, hogy amikor az egerek vagy patkányok visítanak, az gonosz erők jelenlétéről tanúskodik.

 A kígyók viselkedésének megfigyelésén alapuló jóslás az ophimancia. A feltekeredett kígyó türelemre, várakozásra intett. Egy támadásra kész kígyó azt jelentheti, hogy a jósoltató elméjét foglalkoztató kérdéssel kapcsolatban azonnali cselekvésre van szükség.

 A lovak viselkedését alapul vevő jóslás a hippomancia, mely a ló színe és viselkedése mellett figyelembe vette az állat patájának nyomát, sőt a felkavart por mennyiségét is. A kelták voltak ennek nagy ismerői. Lovaikat megszentelt ligetekben tartották, ahol azokat megtanították arra, hogy a liget meghatározott részein mozogjanak.

Angliában még az 1500-as években élt az a szokás, hogy ha egy farmon elpusztult egy ló, a gazda kiakasztotta az állat patáit a házban, hogy távol tartsa a gonosz erőket. Ebből ma annyi maradt, hogy a lópatkót akasztják a kapura, vagy a pajta falára.

Természetesen jósoltak az áldozati állatok belső szerveiből, a tűzbe vetett csontjaiból, és minden lehetséges dologból.