HOLLÓ
Varjúhoz hasonló, de nagyobb énekesmadár, fekete, a
szárnyakon zöldes, egyebütt kék fénnyel. Ritkán látni csapatban, általában
párban él. Párjuk mellett egész életükön át hűségesen kitartanak.
A holló röpte gyönyörű. Magot, gyümölcsöt, rovart, csigát,
kukacot eszik. Merész, de elővigyázatos, agyafúrt, erős és ügyes. Nagyon okos,
emiatt sok helyen nagy tiszteletnek örvend. Nálunk hírvivő madárként és a gyász
jeleként szerepel.
Születés és halál, misztikum és varázslat madara. Alakváltozás
és teremtés fűződik hozzá.
Bibliai történet szerint
Noé az árvíz után más madarakkal egyetemben a hollót is szabadon engedte, ám az
nem tért vissza a bárkára. Illés
prófétát is holló táplálta, amikor Ahab király elől bujdosott.
A skandináv mitológiában igen fontos szerepet játszott a holló.
Odin istennek – istenek vezére, Mindenek Atyja - egy hollópár volt a hírnöke. Az
egyiket úgy hívták, hogy Gondolat, a másikat pedig hogy Emlékezet, ez a két
madár a fülébe suttogta, hogy mi történik a földön. A legenda szerint Odin maga
is képes volt holló alakba átváltozni.
Morrigan, a hollóalakú istennő az ír mitológiában viszont a
háború és a pusztítás istennője.
A Csendes-óceán északi partjain a Holló a leggyakrabban
előforduló kulturhérosz. Kalandjai között szerepel a Nap és a Hold elrablása, melyeket
egy ellenséges szellem elzárva tart. Megszerzi, és elhelyezi az égen. Később
elragadja az ivóvizet is a szörnyetegtől. A folyókat halakkal és más
víziállatokkal népesíti be. A Hollónak tulajdonítják a tűz megszerzését is.
Az északnyugati indiánoknak volt szokásuk, hogy a fiú
újszülött méhlepényét a Hollónak ajánlották fel áldozatul, hogy ha felnő a
gyermek, megértse a Holló szavát.
A kanadai haida indiánok mitológiájában a teremtő isten
legfőbb szolgája a Holló, akit ura kilökött a mennyből. A Holló
szárnycsapásaival az ősvízből szárazföldet hozott létre, kagylóhéjból embereket
alkotott, ellopta nekik a Napot és egy tüzes pálcát az égből.
A nyugati eszkimók a sast vagy a hollót tekintik világteremtőnek.
Sok ázsiai nép a hollót a Teremtő társának tartják. Az
észak-ázsiai mítoszok szerint ő lyukasztja ki az ég sátrát, hogy beáradhasson a
fény, ő lopja el az emberek számára az égitesteket. A mitikus Nagy Holló a
korjákok ősatyja, ő rendezte el az egész mindenséget.
Az antik görög mitológiában negatív szerepet játszik,
amennyiben fecsegő természete miatt Athéné istennő a baglyot választotta a
holló helyett állandó kísérőjéül. Legenda szól arról is, hogy a holló –Apollón
küldötte- tolla eredetileg fehér volt, s Apollón azt a fecsegése büntetéséül
változtatta feketére. Egy másik történet szerint azért, mert az isten vízért
küldte, de a holló meglátta egy fügefa éretlen gyümölcsét, s megvárta, míg
megérik a füge, csak azután teljesítette a megbízatást. Az isten a hollót, mint
csillagképet az égre helyezte.
Kínában a Nap legkedveltebb jelképe a háromlábú holló. A
három láb a kelő, a delelő, és a lenyugvó napot szimbolizálja. Egy legenda
szerint egyszer tíz holló elviselhetetlen hőséget terjesztett mindaddig, amíg
egy íjász kilencet le nem lőtt közülük. Vörös Holló jelképezi a Csou-dinasztia
királyait, akik napkirálynak tartották magukat.
Egy ukrán legenda szerint a hollóknak a Paradicsomban színes
tolluk volt, a bűnbeesés után azonban dögevőkké váltak, ezért tollruhájuk
megfeketedett. Az idők végezetén, az új Paradicsomban visszakapják színes
tollukat, és károgásuk kellemes énekké változik.
Egy régi mese szerint a Holló egyszer hatalmas lakomát
rendezett, amelyre az embereken kívül meghívta az apró emberek népét is. Amikor
a hangyányi lények kényelmesen elhelyezkedtek a tűz mellett, a Holló megragadta
az alattuk lévő gyékényszőnyeget, és erőteljesen megrázta úgy, hogy az
apróságok mind felrepültek a levegőbe, s belehullottak az emberek szemébe. Ez
az oka annak, hogy amikor mélyen a szemébe nézünk valakinek, egy pici embert
látunk a pupillájában.
Európában a gyász, a szerencsétlenség és a halál jelképe.
A holló táplálta illés prófétát, Remete Szent
Pált, Remete Szent Antalt is. Nem
véletlen az sem, hogy Szent Benedeknek is a holló visz táplálékot. És az sem
véletlen, hogy Szent Benedek napját március 21-én ünneplik, amikor a Fény
győzedelmeskedik a sötétség felett, ez a kozmikus ősvallás nap-éjegyenlőség ünnepe.
A pálos kolostor záróköve, Remete
Szent Pál, és a holló
Remete Szent Pál legendája szerint a keresztényüldözés elől
a pusztába menekült Pál mindennapi tápláléka egy fél cipó volt, amit Isten
rendelésére egy holló hozott el neki. A holló így vált a pálosok egyik jelvényévé.
A Pilis belsejéből indult a Pálos Rend, amelynek vezérlő
kalauza, irányítója és szent madara a holló, mely madár Hunyadi Mátyás
címerében és nevében ugyancsak megmutatkozik. Hollós (Corvin) Mátyás királynak
a hollója igazságkereső és igazságfenntartó, csőrében az örökkévalóság és az
igazság gyűrűjével.
Mátyás híres Fekete Serege,
a hollónak fekete ruháját viselte magán, mellén a hollós címerrel. Itt a holló szimbólum
nem mást jelent, mint az élet és a halál ura.
A Hunyadi család – hollós címerének történetére Petthő
Gergelynek 1753-ban Kassán megjelent „Rövid Magyar Kronika” című művében akadtam
rá. E szerint Zsigmond király 1392-ben a törökhöz pártolt Havasalföldi vajda
ellen vonultában megszállt Dévánál. Itt egy Boér-leány engedett a király kívánságának.
A Havasalföldről diadalmasan megtérő király hazafelé ugyanott szállt meg. Ekkor
a Boér leány közölte vele, hogy várandós tőle. Ezt halván Zsigmond király egy
gyűrűt adott neki jelül, azzal, hogy fiát hozza fel Budára, ahol ő úrrá teszi a
gyermekét. A leány világra is hozta Jánost. Amikor Budára készültek, egy holló
elragadta a fényes gyűrűt, amit csak nagynehezen, a holló lelövésével tudtak
tőle elvenni. A leány a kis Jankóval felment Budára, ahol bemutatta a királynak
a gyűrűt, és elmesélte a történetet. A király megörült szép kisfiának, neki
ajándékozta Hunyad várát, és az erdélyi vajda oltalmába ajánlotta őket. Neve
így lett Hunyadi János, a Hollót pedig az arany gyűrűvel a király címeréül adta
a családnak. Ezért lett Hunyadi János fia később Corvin Mátyás, azaz Hollós Mátyás.
Hírvívő madárként jelenik meg a holló Arany Jánosnak Mátyás
anyja című költeményében. Az anya megírja fogságban lévő fiának a levelet, de
senki nem viszi elég gyorsan a cimzetthez, amikoris:
