Hogy benne érték hatvan percnyi van,
Minden kincsével bírod ezt a Földet,
S ami még több, Ember vagy, fiam!"
Rudyard Kiplig: Ha Volt egyszer egy Békemenet 2012.01.252012 január 22-én, szombaton délután a Magyarok megmozdultak. Sokan számháborúznak azóta, de talán nem is ez a leglényegesebb. Igazság szerint nem akadnék
fenn a számokon, ha ott voltam én is azok között az emberek között és
éreztem azt, ami ott a legtöbbeket eltöltötte, vagy ha legalábbis
végignézek pár képsort, amin a tömött Kossuth tértől legalább az
Oktogonig látszik a tömeg végig az utcán ;) Annyiban biztos vagyok, hogy
több százezer ember vett részt a meneten. Sajnos tényeket nem tudok
közölni, csak hinni tudok egyes hírforrásoknak. Az különösen mókás, hogy
az MTI szerint van olyan párt nem csak az országon belül, ami pár tízezer emberre redukálja a
megjelenteket :) Képeim ITT. A fiatalok nevelése az igazságosságra és a békére 2012.01.02.A Szentatya hagyományosan üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú embernek január 1-jén a béke világnapja alkalmából. 2012-ben XVI. Benedek a fiatalok igazságosságra és békére való nevelését helyezi középpontba. A dokumentum ITT olvasható. Érdemes figyelmesen végigolvasni és követni azokat az értékeket, amiket megfogalmaz. Néhány kiragadott idézet: - Arra buzdítalak benneteket, hogy ezzel a bizalomteli alapállással tekintsetek a 2012-es évre. - meg vagyok róla győződve, hogy ők, a maguk lelkesedésével és lendületével új reményt képesek adni a világnak. - Tovább kell adni a fiataloknak az élet pozitív értékének megbecsülését, hogy megszülethessen bennük a vágy, hogy életüket a Jó szolgálatára szenteljék. Ez olyan feladat, amely személyes kötelessége mindnyájunknak. - Az lehet tanú, aki maga is átéli azt az utat, amelyet másoknak javasol. - Mindenekelőtt a család, hiszen az első nevelők a szülők. A család a társadalom eredendő sejtje. „A gyermekek a családban tanulják meg azokat az emberi és keresztényi értékeket, amelyek lehetővé teszik az építő és békés együttélést. A családban sajátítják el a nemzedékek közötti szolidaritást, a szabályok betartását, a megbocsátást és a másik ember elfogadását. - Életük példájával buzdítsák gyermeküket, hogy reményüket elsősorban Istenbe helyezzék, hiszen belőle származik a valódi igazságosság és béke. - Ügyeljenek rá, hogy minden fiatal fel tudja fedezni a maga hivatását, kísérjék figyelemmel, hogy gyümölcsöztetni tudják azokat az adományokat, amelyeket az Úrtól kaptak. - Nagy a felelősségük abban, hogy elég erejük legyen a szabadság jó és tudatos használatában. Ők maguk is felelősek azért, hogy az igazságosságra és a békére lehessen őket nevelni! - Manapság különösen alattomos akadályozója a nevelés művének a társadalmunkban és kultúránkban erőteljesen jelen lévő relativizmus, amely semmit sem ismer el véglegesnek, így mindennek végső mértékévé magát az ént és annak vágyait avatja, s a szabadság látszata alatt mindenki számára börtönné válik, hiszen az embereket elválasztja egymástól és mindenkit bezár a saját »én«-jébe. A relativizmusnak ebben a perspektívájában nem lehetséges tehát valódi nevelés. Az igazság fénye nélkül előbb-utóbb minden ember kételkedni kezd az élet és az életet átszövő kapcsolatok jóságában is, valamint a közös, másokkal összefogva létrehozott értékekért vállalt feladatok fontosságában - Lelkiismeretének mélyén az ember felfedez egy olyan törvényt, amit nem maga alkot magának, hanem engedelmeskednie kell neki, és amelynek hangja arra hívja, hogy szeressen, tegye a jót és kerülje a rosszat, s vállalja a teljesített jótettek és az elkövetett rossz tettek felelősségét. - Nem az ideológiák menthetik meg a világot, csak egyedül az, ha az élő Istenhez fordulunk, aki a mi teremtőnk, szabadságunk biztosítéka, mindannak a biztosítéka, ami valóban jó és igaz…, ha fenntartások nélkül Istenhez fordulunk, aki mindannak a mértéke, ami igazságos és aki ugyanakkor maga az örök szeretet. És mi más menthetne meg bennünket, ha nem a szeretet? - Ne engedjétek, hogy úrrá legyen rajtatok a kicsinyhitűség a nehézségek láttán és ne engedjetek a hamis megoldásoknak, amelyek gyakorta a problémák megoldásának rövidebb útjaként tárulnak elétek. Ne féljetek elköteleződni, vállalni a fáradságot és az áldozatot, és ne féljetek olyan utat választani, amely hűséget és kitartást, alázatot és önátadást követel tőletek. - Ennek a tudatosságnak az alapján küldöm számotokra ezeket a gondolatokat és a felhívásomat: egyesítsük szellemi, erkölcsi és anyagi erőinket, hogy „a fiatalokat az igazságosságra és a békére neveljük”. LEGO vonat, gőzmozdony a javából 2011.12.29.Az idei Karácsony sem maradt LEGO nélkül, Nővéremmel hamarjában még aznap este összeállítottuk a 69 cm hosszú, 1085 elemből álló mozdonyt, szénszállítókocsit és étkezőkocsit. Amik a legjobban tetszenek benne, az a lánggal is bíró kazán, a kerekeket meghajtó többáttételes bonyolult fogaskerékrendszer és a mágneses kocsikapcsolatok. Kapható bele motor is, talán az lesz a következő fejlesztési lépés. Karácsonyi összefoglalás, Újévi köszöntés 2011.12.27.Egy barátom írta: Istentől megáldott, kegyelmekben gazdag, az Isteni Gyermek születése feletti derűtől teljes, békés, boldog Karácsonyt kívánok! Idén az a gondolatom támadt, hogy ideje egyszer egy "leltárt" készíteni, a naptár alapján visszatekinteni az elmúlt évre, mi is történt, mik voltak az emlékezetes, meghatározó pillanatok, események. A következő három napot megelőlegezem. Íme: Új alkotmány, Záróvizsga, Artisjus-egyeztetés, táborhelynézés Tardoson, Kósza éjjeli túra, Bohém élet az Operában, Dumaszínház, Tante, SzIG Továbbtanulási Nap, Lett. Org. Chem., Közös kiképzői kezdés, Kiképzőképzés, LateX kurzus, Mozart Opera, PUF lakás szépítés, Cserkészbál előtti bevásárlás, Cserkészbál, ŐVK Hivfelk I., Dr. Keg Bruckner termi előadása, Magyarszék, Szerves kurzus, Mathematica kurzus, Angol kurzus, Báthory bál, Diplomaosztó, Per, ŐVK Hivfelk II., V. SzASz Konferencia, Süttő, Teaest a Kutatóegyetemről, Törzsi hétvége a Balaton mellett, SzASz Közgyűlés, SzASz elökségik, ŐVK Akadályverseny, Vegyészkupa, Vezetőségi keresztút, Húsvét, Locsolóbuli, OTDK, Ballagás, Kiko esküvő, Mazsola őgy, Képzési hétvége, Fogadalomtétel, bírság, OTDK interjú, SzKT évzárás, MCSSZ közgyűlés, Szabó Kinga esküvő, MKE I. Nemzeti Konferencia Sopron, Synth. Comm., Curr. Org. Chem., Apa-Anya 25., Bojt átírás, Zalán keresztelő, kiképzői próba, cspk választás, Párduc ballagás, Hédi ballagás, Betti érkezése, Revizor, Könyvtár pakolás, Bözsi tolmácsvizsga, Csapattábori szülői, Pünkösd, Kerületi Kósza megbeszélés, Némethy Piró esküvő, Janka keresztelő, Kari évzáró, Sába elment, vezetői előtábor, Tardos csapattábor, ŐVK előtábor, PUF 2011, Palotai Marci esküvő, Nápoly, Horvátország, Velence, Keresztapu 100 éves, Vezetői evezés és hétvége Csobánkán, SzASz rendkívüli közgyűlés, Bence legénybúcsú, Genf, Blancpain, Per, VTK, AnnaBence esküvő, Critical Mass, kósza-vándor kerekasztal, csapatkirándulás, Fogmachinálás, Elisabeth, Dömös, Suri szülinapi buli, barlangászás, vezetői Aquaworld, teljesítménytúra, lánykérés, Dani Ausztria, törzsi vacsi, városbújócska, Éva Néni Győr, Szieszta, KEN, Aimes, Gepárd őgy, Pozsonyi Anna házibuli, Szakkollégiumi napok, Richter gyárlátogatás, Czeizel Endre előadás, Cspk értekezlet, csapatest, Bulcsú születés, Jóska bácsi elment, SzASz közgyűlés, Óraforgató, Aranymikkamakka alakulás, Eljegyzés, SzIG szalagavató, reaktorlátogatás, Vörös tó, PUF 2011 utótalálkozó, Jóska bácsi temetés, EBME átadás, Mikulásparty Csobánkán, II. János Pál pápa raj mikulásozás, NNT logisztika, SzASz karácsony, SzKT karácsony, csapatroráte, törzsi roráte, Serlegvacsora, Törzsi kirándulás és karácsony, Squash, Szabadesés, J. Sulfur Chem., Kósza füzet, squash, vizsgák, osztálykarácsony Őrssel, vezetőségi karácsony, Karácsony (lila-arany), LEGO vonat, Nokia 500, éjféli mise, Bözsi családi karácsony, Vicáék karácsony, MÜPA Mózes (Markó Iván), Éva Néni, cserkészbál nyitótánc, Anyáék Sümeg, Szilveszter. Csapattábor Tardoson 2011.07.14.Július 1 és 12 között tartotta a 25. sz. Szent Imre Cserkészcsapat éves csapattáborát Tardos község mellett. Csapatunk négy altáborra oszlott. A minialtábor (5. és 6. évf.) és a kisaltábor (7. és 8. évf.) végig állótáborozott, a kószák (9-12. évf.) Szárligettől gyalogtúrán vettek részt, a vándorok pedig a POCSCS-csal és a BLCSCS-vel közös evezésen. A teljes csapat az utolsó három napot töltötte együtt a táborhelyen, csúcsidőben 160-an voltunk a táborban a nyílt napra érkező szülőket és rokonokat nem számítva. Ebben a táborban volt az eddigi legjobb hűtőgödrünk, egy régi pince maradványai, ahol konstans 12-13°C-ot tartottunk a hőségriadó ellenére is. Sok kalandban volt részünk a vezetői előtábortól kezdve a kószák zászlólopásán és táborba érkezésén, a hídépítésen és a táborzáró Isten nyilával meggyújtott lángo-lovon át a „csapatvillamosig”. Elkészült az Eördögh-Ábrányi család családfája immár digitálisan is 2011.05.15.Nagypapám, Ábrányi Boldizsár sok évnyi kutatómunkája alapján végre elkészítettem családunk családfáját, mely bemutatja az 1250-től napjainkig élt huszonkét generációt. Erről jusson eszünkbe, hogy úgy éljünk, hogy méltók legyünk Őseink emlékéhez!
|






